Szépség
II. Erzsébet királynő temetése megtört egy több száz éves családi hagyományt
II. Erzsébet királynő temetése egy kicsiben más volt, mint egykoron imádott szüleié.
II. Erzsébet királynőt ma helyezték végső nyugalomra. A minden részletében aprólékosan megkoreografált temetés azonban egy kicsit eltért a királyi család több évszázados hagyományaitól.
III. György 1760-as temetése óta először a királyi istentiszteletet nem a windsori Szent György-kápolnában tartották, hanem a Westminsteri apátságban, ezen változtatásnak köszönhetően pedig még többen tudták tiszteletüket tenni II. Erzsébet királynő búcsúztatásán. A néhai uralkodó külön kérése volt az is, hogy ne legyen túl hosszú és unalmas a temetése.
Azt akarta, hogy az emberek a boldog pillanatokra gondoljanak vissza és ne sírjanak
- nyilatkozta Lord Sentamu yorki érsek a sajtónak.A windsori kápolna ezen kis módosítás ellenére ugyanúgy megőrizte kiemelt szerepét, hiszen a Westminsteri apátságban tarott istentisztelet után II. Erzsébet királynőt a VI. Szent György emlékkápolnában temetik majd el, ahol édesapja, VI. György király, édesanyja, Erzsébet királynő, valamint a húga, Margit hercegnő is nyugszik. A temetés után pedig Fülöp herceg koporsóját is ide helyezik majd át.
És ezt láttad már?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!