Szépség
Így nézett ki Alexander Skarsgård, mikor még senki sem ismerte a nevét
Íme 10 olyan érdekes Alexander Skarsgårdról, amit lehet eddig te sem tudtál róla, és közben végigkövetheted átalakulását is!
Alexander Skarsgård 1976. augusztus 25-én született Stockholmban, egy orvos édesanya és egy színész édesapa, Stellan Skarsgård első gyermekeként. Apukáját legtöbben a Mamma Mia!, a Tetovált lány, a Thor és a Bosszúállók című filmekből ismerhetitek és nem mellékesen öt édestestvére közül három, Gustaf, Bill és Valter is a színészmesterséget választotta.
Első filmszerepét mindössze 7 évesen kapta édesapja egyik rendező barátjának filmjében, végül az 1989-ben készült Hunden som log című film tette Svédország-szerte ismertté. A hirtelen jött siker viszont olyan terhet rótt rá, hogy közel 10 éven át egy szerepet se vállalt. 19 évesen katonának állt, és 18 hónapon át szolgált a svéd hadseregben. 1996-ban leszerelt és Angliába költözött és beiratkozott a leedsi Metropolitan Egyetemre, hogy még jobban elsajátítsa az angol nyelvet, ám terve hamar dugába dőlt, hiszen az órák helyett, a szórakozás jobban érdekelte, így válaszút elé érkezett, vagy visszatér a színészkedéshez, vagy építésznek tanul...
Az előbbit választotta és mindössze 6 hónap után maga mögött hagyta az iskolát, hogy valóra váltsa álmait! 1997-ben New Yorkba költözött és beiratkozott a Marymount Manhattan College-ba, hogy színészetet tanuljon, fél évvel később visszatért Stockholmba és kisebb sorozatszerepeket vállalt, miközben a színpadon is megmutatta tehetségét.
2001-ben éppen az Egyesült Államokban nyaralt, amikor miért is ne alapon elment egy meghallgatásra, ami olyan jól sikerült, hogy szerepet kapott a Zoolander című filmben, a többi pedig már történelem....
Kattints tovább, hiszen még több érdekességet mesélünk a színészről, akit ötször is Svédország legszexisebb pasijának választottak...
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!