Szépség
Szilágyi Áron tesztelte a világ egyik legvékonyabb okostelefonját
Néha a győzelem tényleg csak pár milliméteren múlik – ezt éppen olyan jól tudják a versenysportolók, mint a mérnökök és a formatervezők. A Huawei sajtótájékoztatóján Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó is jelen volt, hogy elsőként oszthassa meg tapasztalatait a pengevékony Huawei Ascend P6 okostelefonról.
„Egy sportoló okostelefonjánál nem árt, ha bírja a gyűrődést és nem kell rá különösebben vigyázni. Az Ascend P6-ban az tetszik, hogy gyors és könnyen kezelhető, egy-két mozdulattal bármit el lehet érni a menüben. Ráadásul elég sokáig bírja, intenzív használat mellett nekem 2-3 napig is kitartott egy feltöltéssel, ami jól jött egy hosszú külföldi út során” - osztotta meg a tapasztalatait Szilágyi Áron.
És hogy mi mindenre képes még a világ egyik legvékonyabb (6,18 mm-es) okostelefonja? Íme:
- négymagos, 1,5 GHz-es processzor, 2 GB RAM memória, 2000 mAh kapacitású akkumulátor
- 4,7 colos kijelzőjével és 120 grammos pehelysúlyával a legkisebb helyeken is elfér
- a szálcsiszolt fémház a külső hatásoknak ellenáll
- az akkumulátor-kímélő technológiának köszönhetően (több mint 600 órás készenléti idő) akár 30 százalékkal kevesebb energiát használ, mint más, hasonló méretű okostelefonok
- 8 megapixeles hátoldali és egy egyedinek számító 5 megapixeles előlapi kamera
- a telefon a képretusálást is megoldja, hiszen egyetlen érintéssel korrigálhatjuk a felvételeket
- olyan lencsét építettek a telefonba, amivel akár 4 centiméterről is fotózhatjuk a témát, mondjuk egy éttermi fogást vagy egy gyönyörű virágot
- az előlapi kamera segítségével könnyedén készíthetünk képeket magunkról mások segítsége nélkül, vagy használhatjuk videotelefonáláshoz is
- rugalmasan alakítható kezelőfelület
- a Me Widget segítségével azt is meghatározhatjuk, hogy mit szeretnénk látni a kezdőképernyőn.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Ezt tartják minden idők legszebb esküvői ruhájának - több tízezer szavazat érkezett!
Az emberek többsége szerint a hírességek esküvői ruhái közül ez a 10 darab az univerzum legszebbje. És te mit gondolsz?
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.