Szépség
Will Smith-t felesége saját fiuk haverjával csalta - Sztárok szerelmi történetei, amelyek óriási hullámvölgyeket is túléltek
A szakítás az élet része, akárcsak a hullámvölgyek.
Ezek a barátságokban, a munkában és bizony a szerelemben is felüthetik a fejüket. A nehezebb időszakok azonban remek alkalomnak bizonyulnak, ha szeretnénk megtudni, valóban az igazi mellett vagyunk-e.
Egy igazi társ, ugyanis nemcsak a boldogságban és a sikerekben akar mellettünk maradni, hanem azokban az időkben is, amikor segítségre és támogatásra van szükségünk. Egy párkapcsolat telis-tele van kihívásokkal, kompromisszumokkal és válsághelyzetekkel is, de a valódi szeretet mindent legyőz.
A következő válogatásban ezért is kaptak helyet azok a híres párok, akik a hosszú, együtt töltött éveik alatt a hullámvölgyeiken is kéz a kézben lendültek túl.
Lássuk, kik ők!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot
A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!
Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz
Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!
Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!
Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.
Ritka pillanat! Keanu Reeves és szerelme újra együtt mutatkoztak: Alexandra ragyogott a színész mellett
Keanu Reeves színészt barátnője, Alexandra Grant ismét együtt mutatkoztak. Öltözékük tökéletesen megfelelt a dress code-nak!
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején
Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.