Szépség
Az idei nyár egyik legszexibb ruhatrendje bizony már 90 éves, és Diana hercegné is ebben borzolta a kedélyeket - Mutatunk pár shopping tippet
Kicsit többet szeretnél mutatni nyáron, de már unod az elől kivágott darabokat? Akkor ezeket a visszafogottan szexi, nyitott ruhákat imádni fogod!
A hátul kivágott ruhák 90 éve töltenek be kiemelt szerepet a női ruhatárban. Az első darabok, még a '30-as években készültek, az akkori divathoz mérten még visszafogott hátrésszel, az évek múlásával azonban a nők öltözködését érintő szigorúbb szabályok is oldódni kezdtek, így a ruha is egyre többet engedett láttatni viselőjéből.
Szélesebb körben a '80-as években tűntek fel újra: a gyönyörű sziluettel megálmodott estélyi ruhák elől szinte magasnak számító nyakrészét, egy mélyen kivágott hátrésszel és sokszor egy hosszú nyaklánccal tették még különlegesebbé.
A '90-es évek, és a kétezres évek elején érte el csúcspontját a villantásban, és sokszor már szinte alig takartak valamit, így idővel nem csak a díjkiosztók vörös szőnyegén hódítottak, hanem a klubbokban is.
Napjainkban az összes létező ötlet működhet, így csak rajtad múlik, hogy mit választasz, legyen szó rövid vagy éppen hosszabb darabokról.
Tetszik? Kattints tovább és mutatunk is pár shopping tippet!
Galéria / 9 kép
Ez 2021 nyarának legszexibb ruhatrendje, hátul kivágott ruhák - Íme pár shopping tipp!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!