„Ha nyitott vagy rá, minden lehetséges” - Fenyvesi Zoli és a SUHANJ! az InStyle-ban

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

A hamarosan főszerepben debütáló Fenyvesi Zoli élete eddigi egyik meghatározó eseményeként tartja számon azt, hogy néhány évvel ezelőtt megismerkedett a SUHANJ! Alapítvánnyal, akiknél azóta is önkénteskedik.


„Kamaszkoromban hosszú ideig nehezen tudtam feldolgozni, hogy sosem fogok tudni járni egy, a születésemkor elkövetett orvosi műhiba miatt. A Pető Intézet ovija után a kerület egyik legjobb általános iskolájába kerültem, ahol nem volt lift. Az iskolatársaim sokat segítettek, talán ennek is köszönhetem, hogy kommunikatív, nyitott felnőtt vált belőlem, aki természetesnek tartja azt, hogy bárkivel barátkozhat és bárhova eljuthat, ahova csak szeretne.


Még csak 23 éves vagyok, de életem eddigi egyik legmeghatározóbb eseményeként tartom számon azt, hogy néhány évvel ezelőtt megismerkedtem a SUHANJ! Alapítvánnyal, akiknél azóta is önkénteskedem. Egy kerekes székes barátnőm ajánlotta nekem annak idején, hogy induljunk együtt a Suhanj! Színeiben egy futóversenyen: 5-5 kilométert kellett volna teljesítenünk handbike-kal váltóban a lánnyal, de végül egymagam teljesítettem a 10 kilométeres távot, mert ő lebetegedett. Így ismerkedtem meg az alapítvány egyik vezetőjével, Gusztos Péterrel, aki végig biztatott és mellettem állt, csakúgy, mint a versenyre kilátogató szurkolók, akik rengeteg energiát adtak és adnak nekem a mai napig."
Zoli hamarosan első filmes szerepében debütál, ami ráadásul egyből főszerep lesz: Till Attila Tiszta szívvel című gengszterfilmjében Zolikát, a kerekes székes fiút alakítja, akit a barátjával egy tűzoltó mozdít ki a komfortzónájából azzal, hogy együtt különféle kalandokba keverednek.

Az interjú folytatását az áprilisi InStyle magazinban találod!



Támogasd téglajegy vásárlásával a SUHANJ! Fitness akadálymentes, integratív edzőterem és futóklub létrejöttét, és neved megjelenik a terem falán azon adományozók között, akik nélkül nem jöhetett volna létre. Részletek: suhangyalok.hu


 Fenyvesi Zoli a New York-i maratonon
Fenyvesi Zoli a New York-i maratonon

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Sztárok

Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az

Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!