Jennifer Garner és Ben Affleck
Kapcsolatuk időtartama: 2004–2015
Gyerekek: Violet (2005), Seraphina (2009), Samuel (2012)
A két színészt rendszeresen fotózzák együtt a paparazzók a válásuk bejelentése óta; tényleg rengeteg időt töltenek együtt a gyerekek kedvéért, annak ellenére, hogy 2017 áprilisában hivatalosan is beadták a válókeresetet.
„Megtesszük a tőlünk telhető legjobbat. A gyerekeink állnak az első helyen, ebből a szemszögből nézzük az életünket napról napra. Mindig a gyerekeinket tartjuk szem előtt, minden más ezután jön” – nyilatkozta Ben, aki a volt párjáról is csak jókat tud mondani: „csodálom, tisztelem és nagyszerű barátságban maradtunk”.
12 ex-sztárpár arról, hogyan nevelik továbbra is közösen a gyerekeket
Ha valamiben, abban egyetértenek, hogy a dráma a filmvászonra való.7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.