A 70 éves Pataki ÁgiÁgi rutinos kiöregedőnek nevezi magát, miközben az egész élete arról szólt, hogyan lehet folyamatosan megújulni. Még 70 éves korában is fiatalos lendülettel vág bele új projektekbe, és szentül hiszi, hogy az embert nem a kora határozza meg. 68 évesen kérték fel, hogy legyen a Helia D kampányarca, ő pedig szőke tincseitől megválva, önmagát, a korát, életszemléletét és természetes hajszínét vállalva ősz hajjal fotóztatta magát. Ezzel azt üzente: „A szépség nem életkorfüggő, öregen sem kell feladni.”
Pataki Ági 2021-ben lett 70 éves és ebből az alkalomból jelent meg önéletrajzi könyve, melynek címe „Nyitottan a világra”, melynek borítóján egyik fő életfilozófiája olvasható: „Mindig új dolgok foglalkoztatnak, erről szól az egész életem”.
A Helia-D fotózással és a könyv megjelentetésével ugyanaz volt a célja: „Azt akartam megmutatni, hogy mindenhonnan fel lehet állni, mindig lehet változtatni, lezárni dolgokat és újakat elkezdeni, nem szabad, hogy a korunk határozzon meg minket”- nyilatkozta.