1
/
5
forrás: GettyImages
Iris Law
Kate Moss keresztlánya, Iris Law nemrég írta alá modellszerződését az IMG-vel, de nem esik bele abba a hibába, hogy csak a szépségéből építsen várat. Már karrierje kezdetén is az egyik alapvető szabálya az volt, hogy a fotózások nem mehetnek az iskola és a vizsgák rovására, így eshetett meg az, hogy az olyan nagy márkáknak, mint a Burberry vagy Calvin Klein hétvégékre vagy iskolaszünetre kellett szervezniük az egész stábot, ha a gyönyörű Iris-al akartak együtt dolgozni. És akartak, hisz a 21 éves lány neve több, mint egy jól csengő név a szakmában, minden olyan követelménynek megfelel, ami a Z-generáció ikonjává teheti. A fenntarthatóság számára alap, és ahol tudja, népszerűsíti is azt: „Nagyon kíváncsi természet lettem attól a neveltetéstől, amit a szüleimtől kaptam (Jude Law és Sadie Frost – a szerk.). Mindig arra buzdítottak, hogy tegyek fel kérdéseket, hogy gondolkozzam, hogy próbáljak ki új dolgokat” – nyilatkozta egy interjúban a fiatal modell, aki az öltözködésével is próbál példát mutatni. Az ő hőse Matthew Williams divattervező, és maga is ezen a pályán képzeli el a jövőjét. Most a textiltervezés az, ami igazán érdekli, és ha nem vintage, vagy fotózásokról ajándékba kapott darabokat visel, akkor előszeretettel hordja saját kezűleg készített vagy feltuningolt ruháit: „Szeretem minden otthagyni a kéznyomom, amin csak tudom” – mondja. Az anyukájától mesés gardróbot örökölt, telis-tele igazi kincsekkel, a stílus ugyanis az egész családján tetten érhető: „A szüleim excentrikusak és szabadok, és ez az öltözködésükre is igaz” – meséli Iris, akinek a nagy dobás előtt még olyan sok terve van, hisz miért is akarna hamar felnőni. Szeretne megtanulni a salsázni, New Orleans-ban, Japánban, Velencében és Rómában élni – és amikor egyszer visszatér, a világ még mindig rá vár.

New generation: Sztárok gyerekei, akik még szüleiknél is híresebbek lehetnek
A Stranger Things színésznője most megmutatta egy eddig ismeretlen oldalát!6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!