1
/
6
forrás: Amy Sussman/Getty Images
Lucy Liu
A színésznő 2015-ben lett édesanya, aki őszintén és nyíltan vallotta be, hogy a munkái miatt egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy 9 hónapra teljesen kiessen a kerékvágásból. Egy vele készült interjúban elmondta, hogy sok nő amiatt fél belevágni így az anyaságba, mert tartanak attól, hogy elítélik őket.

Sztárok, akik nyíltan vállalják, hogy béranya hordta ki a gyermeküket
Khloé Kardashian és Tristan Thompson ismét szülők leszek. A hírt több újság is megerősítette, akik már azt is tudni vélik, hogy a két híresség béranya segítségét kérte második gyermekük világra hozatalában.7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!