Imádjuk ezt a vagány nyári trendet: Így viseld a fürdőruhádat a hétköznapokban

Fürdőruha,Fürdőruha street style
2018. augusztus 21.
Szerző: Viki

Manapság már a fürdőruhákat is olyan szuperre szabják, hogy sokszor nem csak a strandon kapjuk magunkra őket, hanem az utcán is, mintha csak most pattantunk volna ki a vízből, és egyenesen a medence vagy tenger partjáról grasszáltunk volna be az utcára, stílusosan és látványosan. Mindez persze a retró-láznak is köszönhető! Hiszen például a magas derekú nadrágokkal szuperül mutat minden strandszett. De nézzük a többi stílustippet is!

Pont a 80-as, '90-es évek felélesztésének köszönhető az is, hogy sok ruhadarab szerepe kicsit átértékelődött, és manapság már olyan kreációkat is nyugodt szívvel felveszünk az utcára, amikre pár éve még gondolni se mertünk volna.

A fürdőruhák az utóbbi években olyan jól néznek ki, hogy a legtöbb esetben megmondani se lehet, hogy az, ami rajtad van, az egy body, vagy éppen úszódressz?! Ahogy a kétrészesek felsője is sokszor zavarba ejtően utcainak tűnik, ami még jobb, mert így két legyet üthetsz egy csapásra és nem csak a strandon mutathatsz szuper jól a fürdőruhádban, hanem az esti buliban is.

Most őszintén, megmondanád elsőre, hogy Selena Gomezen ez egy fürdőruha? Aligha!
forrás: pinterest.com
Most őszintén, megmondanád elsőre, hogy Selena Gomezen ez egy fürdőruha? Aligha!

Bella Hadid esetében is azt gondolnánk, hogy csak egy sima balconette szabású darab van rajta, de valójában bizony ez is fürdőruha.

Csak egyszerűen farmerral kombinálva is tökéletes.
forrás: pinterest.com
Csak egyszerűen farmerral kombinálva is tökéletes.

Szoknyával is működik, ha elegánsabb hatást szeretnénk elérni.

Egy letisztult, nőies összeállításba is belefér.
forrás: memorandum.com
Egy letisztult, nőies összeállításba is belefér.

Búcsúzóul még itt van pár kedvenc összeállítás inspirációnak, és csak remélni tudjuk, hogy sikerült meggyőzni téged is, és kipróbálod ezt a nyárvégi, nyaralást vissza-visszaidéző trendet!

Fantáziádnak itt sem szabhat semmi sem határt.
Fantáziádnak itt sem szabhat semmi sem határt.
Olvasd el ezt is!
Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Így viselda fürdőruhád a hétköznapokban
Ebben a ruhában emlékezett meg Katalin hercegné Dianáról

Katalin hercegné gyönyörű és könnyed eleganciája már most legendás uralkodóvá tették, ám ha néha nem tudja mit viseljen elég csak visszalapoznia a régi újságok címplapjait, és megnéznie, hogyan öltözködött az egykori hercegné és divatikon, Diana.

Ritka pillanat: egy év után visszatért Scarlett Johansson és szerelme a vörös szőnyegre

Bár már egy éve nem titok, hogy Scarlett Johanssonra újra rátalált a szerelem, mégis alig láthatjuk őt és kedvesét együtt. Pedig annyira összeillenek!

Heti shoppingszemle: 10 selymes darab, ami bármelyik összeállításodat feldobja

Hiba lenne azt gondolni, hogy a téli alapdaraboknál megáll a világ, hiszen a didergős hónapokra is jut pár olyan különleges szépség, ami mellett nem mehetsz el szó nélkül.

1 perc stílus: így építsd be a fekete garbót a ruhatáradba

Lassan minden alapdarab képe körvonalazódik előttünk, ám a szuper pulcsik, kabátok, nadrágok és kiegészítők közt ne feledkezz meg a fekete garbókról sem.

Jennifer Lopez a 2000-es évek egyik legcikisebb trendjében jelent meg

Legújabb videoklipjét forgatja Jennifer Lopez, és olyan ruhában sétált ki az öltözőből, amin mindenki ledöbbent.

Napi horoszkóp november 16.: a Bikák váratlan helyzetbe kerülnek, a Rákoknak komoly ügyben kell állást foglalniuk

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket tartogatnak!

Vad Freddie Mercury történetek, amiket nem láthatsz a Bohém rapszódiában

Szögezzük le, számomra abszolút kiemelkedő moziélmény volt a Bohém rapszódia. Lehet azon vitatkozni, hogy a történet miért lett annyira családbarát, amennyire, hogy miért mutattak be csak felszínesen fontos cselekményszálakat, és igen, éppen csak karcolgatták Freddie Mercury életének legsötétebb korszakát, vagy hogy finoman szólva és szabados művészi szabadsággal bántak a kronológia sorrenddel.

Ajjaj! Már megint nagyon nem stimmel valami Meghan hercegné szettjével

Meghan hercegné ismét csodásan festett Harry herceg oldalán, ám a világ nem tud most máshová nézni, mint a lábára. És ezúttal nem azért, mert annyira formás!

250 óra munka és 45 méter selyem tüll: Natalie Portman balerinák inspirálta ruhájától tuti, eláll a lélegzeted!

Natalie Portman Dior estélyije a balerinák varázslatos világát idézte meg a vörös szőnyegen. Mi imádtuk!

Nagyon megható! Megérkezett John Lewis 2018-as karácsonyi reklámja

Hivatalosan is elkezdődött a karácsonyi szezon, ugyanis bemutatták John Lewis 2018-as ünnepi reklámját!

Rihanna megsértődött a Victoria's Secretre

A cég egyik vezetőjének egy mondata nagyon kiborította Rihannát, és megsértődött a fehérnemű vállalatra.

Megáll az ész: Ashley Graham Nanushka ruhában a vörös szőnyegen

Minden bizonnyal a hírességek kézről kézre adják Nanushka névjegykártyáját, hiszen szinte már nincs olyan hónap, hogy ne viselné valamelyik világsztár az egyik kreációját.

Ez a pulcsi hódít az Instagramon, aminek Gigi Hadid se tudott ellenállni

Azt gondoltad, hogy már minden téli meg retró darab felkerült a térképedre, és már nem lehet megfogni semmivel? Akkor ezt az őrületet nézd!

Végre! Lajos herceg is szerepel a királyi család legújabb portréján

Ma van Károly herceg 70. születésnapja, ez alkalomból pedig a Kensington Palota új portrét tett közzé a királyi családról.

Napi horoszkóp november 14.: a Rákok túlzottan ragaszkodnak valakihez, az Oroszlánok megtalálják a sikerhez vezető utat

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópod, izgalmas üzeneteket rejtenek ugyanis az egyes csillagjegyek!

Jennifer Lopez bebizonyította, hogy a farmer is lehet dögös egy randira

A farmer lenne az utolsó ruhadarab, amit ajánlanánk, ha randira készül az ember lánya, de Jennifer Lopez most mindent megváltoztatott!

Egyszerűen nem tudjuk megunni: 4 kabát, ami nélkül nem múlhat el egy hideg szezon sem

Mit válaszolnál, ha megkérdeznénk, hogy szerinted melyek kabátok azok, amik nélkül már elképzelni se tudod a hűvösebb hónapokat?

Keira Knightley élete legszebb ruhájában állt a vörös szőnyegre - FOTÓK

Akár egy Disney hercegnő, ez volt az első, ami eszünkbe jutott, mikor megpillantottuk, mit viselt Keira Knightley új filmje premierjén! Volt már valaha ilyen gyönyörű?

Jenna Dewan most először beszélt új szerelméről

Jenna Dewan őrülten boldog, és most először beszélt új kapcsolatáról is. Mindeközben pedig Jessie J és Channing Tatum is közelebb kerültek egymáshoz.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem