Szépség
Ha jót akarsz magadnak, ezt a fokhagymásvaj-receptet te is elkészíted!
A fokhagymás vajat nagyon könnyű összedobni, és ha előre betárazol belőle egy-két adaggal, akkor pillanatok alatt feldobhatod vele a legegyszerűbb fogásokat is. Úgyis mondhatnám: kis energiabefektetés neked, de óriási löket az ételeidnek!
Én személy szerint imádom a fokhagymás vajat, ezért rendszerint mindig tartok belőle egy-két adaggal a hűtőnkben és/vagy mélyhűtőnkben. Korábban egy egyhetes koppenhágai látogatásom alkalmával szinte minden nap ezt ettünk reggelire a barátaimmal némi friss bagett kíséretében. Azóta ez az egyik legkedvesebb csemegénk itthon is, amit reggelire, vacsorára vagy akár ebédre is szívesen fogyasztunk.
A vajas bagett elkészítése nem nagy ördöngösség, ha van otthon fokhagymás vajad, amiből dolgozhatsz: a bagetteket be kell vagdosni egy késsel, mintha csak felszeletelni akarnád, de mindezt úgy, hogy csak kisebb bevágásokat, zsebeket ejtesz rajta, ahová aztán a felszeletelt jéghideg vajat teszed. Ezután már csak be kell dobnod a sütőbe pár percre.
A bagett ropogós aranybarna kérge a puha, forró belsővel és az olvadt, szuperízes vajjal maga a mennyország!
De ezt a vajat nem csak pékárukkal tanácsos ám fogyasztani, hanem főzéshez is érdemes használni, mert, mint mondtam, a legegyszerűbb harapnivalókat is feldobhatod a segítségével. Tökéletesen illik például frissen kifőtt tagliatelléhez, tortellinihez vagy raviolihoz – igazából bármilyen tésztához –, rizottóhoz, halhoz vagy húshoz, párolt vagy grillezett zöldségekhez, de még egy egyszerű héjában sült burgonyához vagy krumplipüréhez is.
Ami fontos: ha fokhagymás vajat vagy akár sima zöldfűszeres vajat adnál az ételhez, azt mindig utólag tedd meg, hiszen a vaj íze és krémessége így érezhető leginkább!
De térjünk is vissza ehhez a fokhagymásvaj-recepthez. Számtalan pozitívuma mellett én még azt is imádom benne, hogy a vaj–fokhagyma alapkombinációt úgy variálhatod kedved szerint, ahogy csak szeretnéd. Én mindig csempészek például bele egy kis zöldfűszert: petrezselymet, kakukkfüvet, bazsalikomot, metélőhagymát vagy rozmaringot. Ezeket annak függvényében használom aztán fel, hogy épp mit főzök. A sült húsokhoz a rozmaringos és a kakukkfüves változat szerintem a legjobb, ahogyan a tésztákhoz véleményem szerint a bazsalikomos és a petrezselymes a legütősebb, persze ez csupán ízlés dolga. Ezekkel a fűszerekkel már önmagában is isteni lenne a végeredmény, de én szoktam még csavarni rajtuk egyet. Két titkos összetevőm is van, amit még előszeretettel talicskázok bele a fokhagymásvaj-receptembe: az egyik az ütős chili, a másik pedig, ami az egészet frissebbé és pikánsabbá teszi, a citrom. Ennek érdemes levét és reszelt héját is használni a tökéletes végeredmény érdekében. Csak zárójelben jegyzem meg: ez fűszeres vaj grillezett kukoricára kenve komoly függőséget okoz!
De nem is szaporítanám tovább a szót, inkább mutatom a fokhagymás vaj receptjét!
Ha nem ennétek meg egy hét alatt, vagy nagyobb menyiségben készítenéd el, hogy a jövőben bármikor elő tudd kapni a hűtőből, porciózz ki adagokat egy alufóliára, majd hengergess belőle rudakat. Az így elkészült vajcsomagocskák hónapokig elállnak a mélyhűtőben és szükséged lenne belőlük egy adagra, akkor csak bele kell mártanod egy kést meleg vízbe, majd levágnod egy akkora darabot a megfagyott vajból, amekkorára éppen szükséged van.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!