Ezt az 5 dolgot bánjuk meg életünk végén

Ezt az 5 dolgot bánjuk meg életünk végén
Forrás: UIP Dunafilm

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Te mibe kezdesz bele még ma, hogy közelebb kerülj álmaid megvalósításához?

Hajlamosak vagyunk azzal hitegetni önmagunkat, hogy vannak csodák, majd minden megoldódik, velünk ez nem történhet meg, vagy hogy sok időnk van még, ráérünk megtenni, elutazni, kimondani, átölelni, megélni olyan pillanatokat, amelyek boldogabbá tesznek bennünket.

Nézzük meg, mit mondanak erről azok a bölcsek, akik már túlléptek életük derekán és szembesültek halandóságukkal. Vajon ők mit hiányolnak, mit csinálnának másképp, ha újrakezdhetnék. Talán még időben okulhatunk hibáikból.

Bronnie Ware könyvéből szemezgettünk, aki korábban írói munkássága mellett idős, gyógyíthatatlan betegek ápolásával foglalkozott. Munkája során sokukkal elbeszélgetett arról, hogy van-e valami, amit megbántak.

Galéria / 5 kép

Mit ne bánjunk meg életük végén?

Megnézem a galériát

Hogy mi mindebből a tanulság? Döntsd el magad és vond le a megfelelő konklúziót! Mert egyszer eljön az idő...

A neves hazugságszakértő 10 másodperces tesztje segítségével könnyedén megbizonyosodhatsz arról, hogy...

Tovább olvasok

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!

Kép
Életmód

Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!

Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.

Kép
Sztárok

Ritka pillanat! Keanu Reeves és szerelme újra együtt mutatkoztak: Alexandra ragyogott a színész mellett

Keanu Reeves színészt barátnője, Alexandra Grant ismét együtt mutatkoztak. Öltözékük tökéletesen megfelelt a dress code-nak!

Kép
Életmód

7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt

Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.

Kép
Életmód

6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején

Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.