Szépség
8 népszerű étel, amit a legtöbben nem hűtőben tartanak, pedig ott lenne a helyük
Te eddig a hűtődben tartottad ezeket az élelmiszereket? Pedig ha betartod az élelmiszerek tárolására vonatkozó szabályokat, könnyedén búcsút inthetsz a pazarlásuknak!
Mi az? Naponta megtesszük, mégsem tanuljuk meg, hogyan csinálhatnánk helyesen? Nos, ezúttal az élelmiszerek tárolásáról beszélünk, amivel kapcsolatban hajlamosak vagyunk azt az elvet követni, amit másoktól, (például a szüleinktől) tanultunk, ahelyett, hogy utánajárnánk a helyes megoldásnak. Az „örökölt” tudásnak hála tehát könnyen lehet, hogy bizonyos ételeket szükségtelenül tartunk a hűtőszekrényben, míg azt, amit a hidegre kellene tennünk, a pulton hagyjuk. Szóval itt az ideje felhagynod azzal, hogy mondhatni ösztönösen pakold el a frissen beszerzett termékeket a bevásárlások után: a cikkünkből megtudhatod, hogyan lehetsz profi az élelmiszer tárolásban.
Először is: utána kell járnod annak, hogy milyen hűtőszekrényt szerelj be a helységbe, ugyanis a megfelelő modell alaposan megkönnyítheti a mindennapjaidat. A Samsung Bespoke hűtőjének belső elrendezése például pofonegyszerűen személyre szabható, így gond nélkül át lehet alakítani az aktuális igényeknek megfelelően, hogy egy nagyobb ételdoboz vagy üveg is kényelmesen elférjen benne. Az átlagosnál szélesebb, többfunkciós Rack & Shelf™ palacktároló polc vagy a kétlépéses összehajtható polcnak* hála szinte minden élelmiszernek megfelelő hely jut a hűtődben, a SpaceMaxTM technológiának köszönhetően pedig a hagyományosnál nagyobb tér áll rendelkezésre a pakoláskor.
Emellett mindegyik készülékben elérhető a Humidity Fresh+ rekesz, amelynek páratartalma szabályozható, hogy optimális környezetet teremtsen a zöldségeknek és gyümölcsöknek. Az Optimal Fresh+ rekesz egy nagy fiókként is használható, de ketté is választható, ilyenkor két hőmérséklet közül választhatsz: az egyikkel a hús és a halak akár egy hétig is frissen tarthatóak fagyasztás nélkül, míg a másik beállítás ideális a zöldségekhez és gyümölcsökhöz. Sőt, a Samsung Bespoke készülékeket cserélhető ajtólappal látták el, így azt is megtervezhetjük, milyen külsővel passzolnának a leginkább az otthonunk belső teréhez.
A kérdés már csak azt, hogy pontosan miket is tárolhatsz benne: a folytatásért kattints galériánkra!
*Modellváltozattól függően.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Ezt tartják minden idők legszebb esküvői ruhájának - több tízezer szavazat érkezett!
Az emberek többsége szerint a hírességek esküvői ruhái közül ez a 10 darab az univerzum legszebbje. És te mit gondolsz?
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.