Szépség
Őrjítően őszinte fotósorozat a férfi orgazmusról
Az első olyan fotósorozat egy férfi orgazmusáról, amely rangos galériákban és múzeumokban is helyet kapott.
Peter Hujar a 70-es és 80-as évek New Yorki-i művészvilágának egyik legtitokzatosabb alkotója, akinek megalkuvást nem tűrő, szabados, egyszerre kifinomult és nyers munkásságára már életében felfigyeltek a legbefolyásosabb galeristák, akik rangos múzeumokban és képcsarnokokban állították volna ki mellbevágóan őszinte fotósorozatait, ha Hujar nem utasítja vissza legtöbbjük felkérését.
Az ukrán származású, New Jersey-ben született magas, jóképű, tehetséges, ám ingatag, bohém lelkivilágú fényképész álma az volt, hogy legendává váljon, mintsem gazdaggá és a szó hagyományos értelmében híressé. Ezáltal mindvégig Robert Mapplethorpe árnyékában alkotott, amit kicsit se bánt.
A láthatatlanságba burkolózó Peter Hujar, habár AIDS által előidézett tüdőgyulladásban korán, 53 éves korában meghalt, álma teljesült. Hátrahagyott életműve erőteljesebb a leghíresebb kortársainak hagyatékánál is.
Az Orgasmic Man című fekete-fehér fotósorozata, amely egy orgazmust átélő férfiról készültek a legérzékenyebb és legradikálisabb munkái közé tartoznak.
Szeretem azokat az embereket, akik mernek - Peter Hujar
A londoni székhelyű ügynökség különleges karaktereinek arcvonásai a szépségideáloknak távolról sem felelnek meg, mégis...
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!