Pedig olyan édes! A kutatók szerint ez a kutyafajta sínylette meg a legjobban a túltenyésztést

Pedig olyan édes! A kutatók szerint ez a kutyafajta sínylette meg a legjobban a túltenyésztést
2016. augusztus 5.

Úgy látszik a kutyatartók hóbortjainak a kutyák isszák meg a levét.

A tenyésztők ugyanis legkevésbé azzal törődtek, az ebek külalakján végrehajtott változtatások vajon kedveznek-e a kutyák egészségének. Erre példa az angol bulldog, ami lehet, hogy az egyik legnépszerűbb kutya a világon, ám egyben az egyik legbetegesebb is.

Egy felkavaró új kutatás pedig arra világított rá, hogy sajnos genetikai zsákutcához érkezett ez a fajta. Ugyanis ezeknél a zömök, ráncos arcú cukiságbombáknál olyannyira túlnyomták a tenyésztést, hogy kivitelezhetetlennek tűnik a vérvonal frissítése. A Kaliforniai Egyetem kutatása legalábbis erre következtet. Ehhez 102 angol bulldogot vizsgáltak meg (87 amerikai és 15 más országban tenyésztett egyedet) és sajnos minden kutyánál megfigyelhető a beszűkült genetikai állomány, ami miatt pedig borítékolható a fajtára jellemző betegségek megjelenései.

Kép

Az angol bulldogok jelentős hátrányból indulnak más kutyafajtákhoz képest, ehhez hozzájárul az is, hogy a 1835-ben mindössze 68 egyedből kezdték tenyészteni őket, majd az idő múlásával, főleg az elmúlt pár évtizedben teljesen elvesztette kezdetleges fajtajellegét, kisebb, lomhább lett, ezzel együtt pedig olyan betegségek jöttek, amiknek eredménye, hogy egy átlagos buldog élettartama maximum 6 év. De az a 6 év sem megy könnyen hiszen igen hosszú a lista, ami az angol bulldog betegségeit sorakoztatja föl.

Csípőproblémák, légzési problémák, emésztési problémák, rák, ujjak közti ciszták, allergia, szemproblémák. A bulldog arcán lévő ikonikus redők csalogatják a bőrbetegségeket, míg a riasztóan eldeformálódott orrjárat megnehezíti az állatok légzését, ami túlmelegedéshez, hőgutához, de akár agyvérzéshez is vezethet. Szóval kijutott nekik rendesen.

Mivel fajtán belül úgy néz ki már nem lehet megoldani a problémát, néhány svájci tenyésztő elkezdte keresztezni az angol bulldogokat az óangol bulldogokkal – ami egyébként egy amerikai fejlesztés - , de később még más fajta is szóba jöhet,

Mi nagyon drukkolunk nekik!

Méghogy Carrie volt legstílusosabb, íme Samantha Jones 50 legjobb szettje!

A sorozat legszexisebb szereplője sem félt a látványos ruháktól és a feltűnő ékszerektől.

5 számunkra érthetetlen ok, amiért a pasik szakítanak karácsony előtt

Ebből is látszik, hogy mennyivel másképp gondolkodnak, mint mi.

Nyilvánosan üzent a leghíresebb plus size modell a Victoria's Secretnek

Talán kerekebb idomokat is láthatunk majd a kifutón?

Előfizetés