Hivatalos! Csak ennek az egy kapcsolattípusnak a vége életen át tartó szerelem

Hivatalos! Csak ennek az egy kapcsolattípusnak a vége életen át tartó szerelem
2016. augusztus 1.
Szerző: K. Zsófi

Nem szeretjük a szerelmet tudományos alapokon megközelíteni, de ebben van valami...

Az amerikai Illinois Egyetem kutatása most tényleg felkeltette az érdeklődésünket. 376 párt kértek meg arra, hogy 9 hónapon keresztül jelentsenek kapcsolatuk részleteiről, a köztük működő kommunikációról, esetleges vitákról, és az érzelmeik alakulásáról.

Ezek alapján az információk alapján megállapították, hogy romantika ide vagy oda, durván lesarkítva 4 alaptípus különböztethetünk meg a párkapcsolatok terén, és ebből csak az egyik hozza magával az örök szerelmet. Persze papírforma szerint.

Vannak a drámázós párok, a konfliktusfüggő párok, azok, akik igazából inkább barátok, mint szerelmesek, és a partner-központú párok. A négy típusnak mind megvan a maga előnye és hátránya, de a felmérések szerint, a partner-központú párkapcsolatok azok, amik kézen fogva átvészelik az élet nagy nehézségeit.

gif

Az ilyen típusú kapcsolatokban létezik egy egészséges függés a másiktól, és egyenlően vesznek részt egymás életében. Jellemzően náluk van leginkább jelen a másik iránti figyelmesség, gondoskodás, tisztelet, ami remek alapot ad egy hosszú távú, boldog kapcsolatnak. Közös a baráti társaságuk is, de a saját kapcsolatukban mindig magukra hallgatnak - nem a szingli barátnőikre -, és egymás között rendezik nézeteltéréseiket, nem pedig egy külső fél intelmeit követik.

Nálatok stimmelnek a jelek?

Olvasd el ezt is!
Idén is túl duci volt a kifutóra, a leghíresebb plus size modell pedig csúnya fricskával üzent a Victoria's Secretnek

Ashley Graham nagyon kampányol, hogy kerekebb idomokat is láthassunk majd a kifutókon.

Idén sem engedték a kifutóra, a leghíresebb plus size modell pedig csúnya fricskával üzent a Victoria's Secretnek

Ashley Graham nagyon kampányol, hogy kerekebb idomokat is láthassunk majd a kifutókon.

Selena Gomez sokkolt az American Music Awards-on a frizurájával, de vajon ő volt a legstílusosabb is? Szavazz!

Idén 45. alkalommal rendezték meg az American Music Awards-gálát Los Angelesben!

5+1 novemberi mikrotrend, amit érdemes minél hamarabb beszerezned!

A részletekbe is megéri ugyanannyi energiát fektetni, mint a "nagyobb" darabokba.

10 dolog, amit csak azok értenek, akik mindig stílusosabbak, mint az átlag

Ha eddig csak sejtetted, hogy a környéken te vagy a stíluskirálynő, akkor most segítünk megbizonyosodni róla. Íme 10 dolog, ami elárulja, hogy mennyire is vagy jól öltözött – rád hány pont igaz?

Sose próbáld ki! Ez a vlogger élesben tesztelte a legőrültebb szépségtippet, amit valaha hallottunk

Íme, a bizonyíték, hogy óvatosan kell bánni a neten felbukkano házipraktikákkal!

Áldás vagy átok? Avagy a nejlonharisnya viselésének 10 legborzalmasabb pillanata

A leggyakoribb nejlonharisnya-katasztrófák örök kedvencünk, Jennifer Lawrence tolmácsolásában!

Bőrkabát kisokos: minden, amit a tökéletes darab megtalálásáról és ápolásáról tudni érdemes

Még nem találtad meg az igazit? Nos, akkor akkor bevezetünk az ikonikus formák világába, és mindent elárulunk a bőrkabátok ápolásáról is, hogy azok igazi örörk darabok legyenek!

Egy kis különlegesség: idén télen próbáld ki a barnát barnával!

Noha évek óta vékony jégen táncol ez az árnyalat, valójában nagyon szuper választás lehet!