Életében nem futott ennyit Ördög Nóri

Életében nem futott ennyit Ördög Nóri
Utoljára frissült: 2018. október 8. 11:57
Szerző: Promóció

70 perc alatt futotta le a 33. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon a 10 kilométeres távot Ördög Nóri. A népszerű műsorvezető hetekig készült a nagy megmérettetésre, hogy sikerrel teljesítse vállalását.

Az első 3 kilométer szörnyű volt, mindenki lehagyott és úgy éreztem, hogy kudarcot vallok. Csak azt lestem, hogy mikor jön a busz mögöttem, és kénytelen leszek felszállni, mert nem teljesítem a minimálisan elvárt szintidőt. De aztán felidéztem a tréningen tanultakat, hogy csak magamra: a légzésemre és a saját ritmusomra figyeljek, s egyetlen frissítő állomást se hagyjak ki” – mondta Ördög Nóri a célba érve.

A csinos műsorvezető néhány hete kezdett sportolni, hogy a SPAR háziasszonyaként népszerűsítse az egészséges életmódot és a mozgást. Felkészülését online lehetett nyomon követni, s aki szeretett volna, csatlakozhatott is hozzá a 10 kilométeres távon a 33. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon.

Kép

A táv felénél már éreztem, hogy eljött a holtpont, innentől kezdve csak visszafelé számoltam” – folytatta. – Hatalmas lökést adott, hogy a családomat megláttam a szurkolók között, ahogy nekem integetnek. Nem volt megbeszélve, hogy hol találkozunk, de a térképen élőben követték, merre vagyok. Lepacsiztam a férjemmel és a két gyerekkel, teljesen feltöltődtem. Az utolsó két kilométer így nem jelentett gondot. A célban már ismerősök és taps fogadott. Rendkívül jó érzés, hogy kihoztam a maximumot magamból, és teljesíteni tudtam, amit célul tűztem ki magam elé – mesélte Nóri, aki végül is a 10 ezer métert 70 perc alatt teljesítette, ami ahhoz képest, hogy életében nem futott ennyit egyszerre, jó időnek számít.

Szerintem az egész család nagyon büszke rám. 37 évesen, dolgozó nőként, két gyermek mellett néhány hét alatt sikerült felkészülni. Folytatni fogom a kocogást, hetente háromszor biztos elmegyek, még mielőtt a gyerekeket elvinnénk óvodába, reggelente” – tette hozz

Kép

És hogy jövőre indul-e a 21 kilométeres távon? Nóri szerint egy év múlva inkább a 10 kilométeren futott idején szeretne javítani, aztán ha már rutinos futó lesz, jöhet a maratoni táv is, de addig még pár futócipőt szeretne elkoptatni.

Tovább olvasok
Rosie és a szafarioverál

Bár a vadonban kissé kényelmetlen lenne ez a szett, Los Angelesben pont elég stílusos... Rosie Huntington-Whiteley vad outfitjébe rögtön beleszerettünk.

Ezeket a ruhadarabokat ne viseld 40 fölött – nagyon szépen kérjük!

Mi előre szóltunk: ha ezeket a ruhákat viseled 40 felett, nagyon öregnek fogsz tűnni!

Húsvéti manikűrtrendek

Holnap még bőven van időd kifesteni a körmeid, ha a locsoló vendégeket szeretnéd csinos körmökkel várni.

Illatos otthon húsvétra

Biztos csodás ételeket főzöl, fantasztikusan díszítesz, de arra gondoltál, hogy milyen illatú lesz a lakás? Kellene!

Így néznek ki a sztárok reggel 6 órakor

Hosszú hétvégén senkinek sincs kedve felkelni és jó esetben hatkor még éppen átfordultál a másik oldaladra. Ezek a celebek azonban most keltek fel és kicsit erős lett a kinézetük....

A legsikkesebb hétvégi táskák

Hosszú hétvégére lehet, hogy jobb ha elutazol, de nem csak azt találd ki, hova mész, hanem azt is, hogy mibe csomagolsz.

Fogyás 40 felett: így kell ezt csinálni

Ezekre figyelj, ha fogyni szeretnél és elmúltál már 40.

"Ezért is hagytam fel a bizsuk felhalmozásával"

Daubner Anna divattervező elárulja, mit is jelent neki egy szépen kivitelezett ékszer, és melyek a kedvencei.

52 évesen szerelmesebb, mint valaha...

Haragudtunk rá, amiért képes volt otthagyni a világ egyik leggyönyörűbb nőjét, de igazság szerint az új felesége is elképesztően mutat...

Ezek a kisállatok elég rosszul jártak...

Néha a kis kedvenceinknek sem fenékig teljfel az élet. Mama néha teljesen elborul és olyankor jönnek a durva állatos outfitek.

Mindenük megvolt, de elbukták – sztárok, akik nagyot zuhantak a csúcsról

Tonya Harding, Charlie Sheen, Michael Jackson és Mel Gibson. Csak néhány olyan híresség, akiknek mindenük megvolt, mégis csúnyán végezték. Csalás, gyilkosság, szexuális zaklatás – a lista hosszabb, de majd a galériában folytatjuk...

Thrillerben gazdag húsvétot kívánunk!

Hogy valami izgalmas is történjen a hosszú hétvége alatt, összeszedtünk néhány könyvújdonságot, ami tele van csavarral és akcióval.

Ő a legszexibb apuka!

Így kívánt boldog szülinapot egyéves kislányának és mi elájultunk tőle- újra!

Sofia Vergara 46 évesen bombázó

Talán valami extra táplálékkiegészítő? Jó gének? Plasztika? A ruhaválasztás? Rossz hír: mind egyben.

Mit árul el rólad a kiegészítőd?

Színek, formák, anyagok, kombinációk. Mind-mind jelentéssel bírnak.

Meghan Markle kedvenc gyűrűje alig 30 ezer forint

A jó hír, hogy rendelhető és bár elképzelhető, hogy lesz még néhány nőnek (köztük nekünk is) szerencsére nem végtelen mennyiségben gyártják.

VASVÁRI VIVIEN VÉLEMÉNYE: "Highlighterből sosem elég!"

Annyi kérdést kapok a sminkeléssel kapcsolatban, hogy nem győzöm megválaszolni. Érett már, hogy hosszabban leírjam nektek, én milyen viszonyban van a beauty dolgokkal kapcsolatban.

Minden idők legrosszabb menyasszonyi ruhái

Brrr.. még a hideg is kiráz minket attól a gondolattól, hogy ezeket valaki komolyan felvette.

Nem létezik, hogy vannak nők, akiknek ezek tetszenek

A szemöldök az egyik legfontosabb része az arcodnak és nyilván nagyon óvod. Vannak azonban nők, akik elkövették a lehető legdurvább bűnt is...

Pamela Anderson nemet mond a valóságshowkra

Valamin Pamela Andersonnak is fel kell húznia magát... önérzeteskedés mesterfokon!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem