Budapest az 5. a huszonévesek bakancslistáján

Budapest az 5. a huszonévesek bakancslistáján

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Egy amerikai magazin szerint Budapest is egyike annak a 20 csodás európai városnak, amit mindenkinek meg kell látogatnia még a húszas évei alatt. Nézd meg, mit írnak rólunk!


A Huffington Post összeállításában a magyar főváros 5. helyen szerepel a listán, ami a legszebb, és leginkább turistabarát európai városokat veszi számba. Nem csak a látnivalók, hanem az ár és lehetőségek aránya is mérvadó volt a lista összeállításánál. Huszonévesen valóban nem kis feladat olyan desztinációt találni, ami pénztárcabarát is, izgalmas is, és látványos is. Nos, ebből az összeállításból kiderül, hogy bizony létezik legalább 20 olyan város, ahol a fiatalok street fooddal, jó hostelekkel, édes kávézókkal, kulturális érdekességekkel, és pezsgő éjszakai élettel találkozhatnak.

Íme az a 20 város, amit minden huszonévesnek érdemes felvenni a bakancslistájára - és persze nem csak a huszonéveseknek!


1. Berlin, Németország
 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Kulturális csodavilág, múzeumokkal, galériákkal, és Európa legpezsgőbb éjszakai életével, minden zenei stílus kedvelője megtalálja a maga helyét.
2. Riga, Lettország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


2014-ben Európa kulturális fővárosává nyilvánították - nem véletlenül. Ikonikus építészeti stílus, múzeumok, a történelmi belváros pedig a világörökség része.
3. Stockholm, Svédország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Izgalmas, és tagadhatatlanul gyönyörű. Nyáron ajánlott meglátogatni, amikor elképesztően kék az ég, és igazi városnézős idő van. Friss levegő, zöld tájak.
4. Koppenhága, Dánia

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


A világ legelbűvölőbb, legbarátságosabb városa. Pattanj biciklire, csodáld meg a történelmi utcácskákat, és ki ne hagyd a 170 éves Tivoli Gardenst.
5. Budapest, Magyarország
Fotó: Europress
"Európa hipszter fővárosa, a kontinens talán legszebb helye, a huszonévesek játszótere". Tökéletes a fiatal turistáknak, akik gazdag kultúrára és über-cool éjszakai életre vágynak. Érdemes megnézni a 7. kerület boltjait és kávézóit, kipróbálni a romkocsmákat, meglátogatni pár múzeumot, és megcsodálni a város pompás építészeti remekeit.
6. Fíra, Görögország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


A nagy nyüzsgés után jólesik néha lelassítani, pihenni, és gyönyörködni a kilátásban. Szantoríni szigete a görög konyha, és a fekete homokú partok paradicsoma.
7. Oslo, Norvégia

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Norvégia nagyszerű hely, természetesen a fővárosa is az. Nem olcsó ország, de ki lehet gazdálkodni egy alacsonyabb költségvetést. Természeti szépségek sokasága várja az ide érkezőket.
8. Český Krumlov, Csehország

CESKY KRUMLOV
CESKY KRUMLOV


Persze ott van a csodás Prága, de ez az a város, amiről szinte senki nem hallott, pedig gyönyörű. Az óváros rész az UNESCO világörökség része, a Vltava folyó pedig átível az egész városon, ami nagyon hangulatossá teszi.
10. Barcelona, Spanyolország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Gyönyörű látnivalói és energikus atmoszférája miatt az egyik legkedveltebb metropolisz, és még a tengerpart is egy lépésre van.
10. Krakkó, Lengyelország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Véget nem érő kulturális és politikai történelem, igazi kincs lelőhely. Ne hagyd ki a Királyi palotát, a régi zsidó negyedet, és a főteret.
11. Liszabon, Portugália

Liszabon
Liszabon


Az "ezer tükröződő szín" városa. Csodáld meg a kilátást a Belém-toronyból, lélegzetelállító.
12. Dublin, Írország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Macskaköves utcák, sörrel teli kocsmák, de persze az ivás mellett is akad ott rengeteg érdekesség, például a katedrális és a Nemzeti Galéria.
13. Lviv, Ukrajna

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Kelet-Európa egyik legmisztikusabb és elbűvölőbb városa, csodás óvárossal és mélyen gyökerező kávéházi kultúrával.
14. Glasgow, Egyesült Királyság

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Skócia legnagyobb városa, mindig nyüzsgő, modern. Eleven, híres építészeti stílus, művészetek és élő zene hatja át a város hangulatát.
15. Firenze, Olaszország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Romantikus, történelmi város, ami magával ragad. A Dóm, a macskaköves utcák, és egy romantikus séta át a Ponte Vecchio-n.
16. Rotterdam, Hollandia

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Amszterdam csodás, de rosszul teszi, aki megfeledkezik Rotterdamról. Multikulturális kikötőváros, kék ég, pezsgő éjszakai élet, és igen, itt is vannak coffee shop-ok.
17. Brüsszel, Belgium

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Amiért érdemes ellátogatni: csoki, gofri, sör (és sültkrumpli). És persze a gyönyörű építészeti remekekért, a Matonge-ért, ami a város afrikai negyede, és a gazdag kulturális látnivalók miatt.
18. Reykjavík, Izland

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


A világ legészakibb fővárosa. Nyáron szinte egész nap (22 órában) fent van a nap, szóval bőven akad idő a felfedezésre. Télen pedig akinek szerencséje van, láthatja a sarki fényt, és egy életre szóló élménnyel térhet haza.
19. Helsinki, Finnország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


A tengerparti város tökéletes a természet szerelmeseinek, zöld tájak, spa-k és szaunák.
20. Dubrovnik, Horvátország

 Fotó: Europress
Fotó: Europress


Lélegzetelállító látvány az Adriára, ókori városfalak, épületek. Strandolj sokat, fedez fel az Óvárost, és hamar beleszeretsz a városba.

Ti mit pipálhattok ki erről a bakancslistáról? Szerintetek kihagytak városokat, amiknek mindenképp szerepelniük kellene a listán?


Szerző: Alberti Petra Bianka

Ha kedvet kaptál az utazáshoz, december 11-én 20% kedvezménnyel vásárolhatsz táskát a Heavy Tools üzletekben!


Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!

Kép
Életmód

Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!

Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.