Neked hogy tetszik? Ebben a ruhában lép majd Borbély Alexandra az Oscar vörös szőnyegére

Neked hogy tetszik? Ebben a ruhában lép majd Borbély Alexandra az Oscar vörös szőnyegére
Forrás: getty images
2018. március 1.
Szerző: Zsófi

A magyar tervezőket is kifaggattuk a kérdésről!

Végre eljött a mi időnk. Na jó, nem azt mondjuk, hogy két éve Nemes Jeles László, és tavaly Deák Kristóf ne mutatott volna jól az Oscar vörös szőnyegén, de valljuk be, kellett már a gyönyörű színésznő is a kerek történethez.

Erre pedig nem is kellett sokat várnunk, hiszen idén újabb magyar alkotást jelöltek a világ legnívósabb filmes díjára. A Testről és lélekről már számos elismerést bezsebelt magának, a film főszereplője, Borbély Alexandra pedig idén Berlinben megkapta a legjobb európai színésznőnek járó díjat.

Most pedig Enyedi Ildikóval Los Angelesbe utaznak a 90. Oscar-gálára, mi pedig már nagyon izgatottak vagyunk, hogy hétfő hajnalban láthassuk őket a vörös szőnyegen. És hát igazi divatrajongóként egyből felmerült bennünk a kérdés: vajon mit visel majd Alexandra a díjátadón? Gyorsan körbe is kérdeztünk néhány hazai tervezőt, hogy árulják el nekünk, ők kollekciójuk melyik darabját ajánlanák a szépséges színésznőnek, és miért.

Daalarna

A legszebb menyasszonyi ruhákat itthon Daalarana jegyzi:

De a márkánál nem csak akkor érdemes körbenézni, ha esküvőre készülünk, nagyestélyikben is képben vannak. Nemes Jeles László szerelme például két éve Daalarna kreációt viselt a BAFTA vörös szőnyegén. Most pedig nézzük, mit ajánlana Benes Anita Alexandrának az Oscarra:

Alexandra gyönyörű színésznő, kiemelném a csodaszép alakját és ez a szín nagyon jól állna neki.

Kép
forrás: Papp Éva és Schneider Zoltán

Elysian

A színésznő eddig szinte kivétel nélkül a márka kreációit viselte vörös szőnyeges megjelenésein, például az európai Oscarként is emlegetett Európai Filmdíj-átadó ünnepségén is ebben vette át a legjobb európai színésznőnek járó szobrocskát.

Így egyértelmű volt, hogy Bódis Boglárkát, az Elysian tervezőjét is kifaggatjuk, ezúttal milyen ruhát adna Alexandrának:

Szandra nagyon szép, magas nő, jól állnak neki a combon szétnyiló szoknyák, amelyekből elővillanhat a lába. Tudom, hogy kedveli a modernebb ruhákat, emiatt is választottam ezt a geometriai mintát idéző hernyóselyem organzával díszített, elöl zárt, hátul nyitott ruhát. A muszlin finom kékeszöld színe jól illene szerintem Szandra bőréhez és szeméhez. Nagyon szorítok a film alkotóinak és szívből kívánom, hogy a legszebb élményekkel térhessenek haza!

Kép

Je Suis Belle

Imádjuk ezt a hazai márkát, hiszen szezonról szezonra merész és izgalmas kreációkat álmodnak meg, amik pont annyira extrémek, hogy egy kis merészséggel bárki viselheti őket. Mindemelett a Je Suis Belle is számos vörös szőnyeges megjelenést tudhat magáénak, Tenki Réka a múlt héten a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon viselt egy vagány feslőt tőlük, így gyorsan megkérdeztük a Je Suis Belle tervezőpárosának egyik tagját, Kiss Tibit, ezúttal mit ajánlanának az Oscarra:

Alexandra vagány és karizmatikus, jól állnak neki a nőies darabok. Biztosan személyre szabott ruhát készítenénk neki, de kiindulásnak ezeket a fazonokat ajánlanám.

Kép

Hogy pontosan ki, és milyen ruhát tervezett a színésznőnek az Oscarra azt azonban még mindig homály fedi. Alexandra tegnap a Hollywoodból Facebook-oldalán adott egy kis sneak peeket ruhájából, de teljes pompájában csak a hétvégén csodálhatjuk meg.

Nos, nektek hogy tetszik Alexandra választása?

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Ilyen lesz a 90. Oscar-gála menüje
Jennifer Lopez esküszik arra, hogy ebben a leggingsben minden nőnek tökéltes lesz a feneke

Jennifer Lopez ritkán oszt stílustanácsokat, pedig ha valaki, ő aztán ért a dögös megjelenéshez. Most viszont kivételt tett, és egy olyan darabot ajánlott, ami szerinte a formás fenék titka!

Nicole Kidman frizurája maga a katasztrófa új filmjében, de így is imádjuk

Nicole Kidman újabb nagy dobásra készül. Legújabb filmjének, a Boy Erased-nek most startolt az első hivatalos trailere, nekünk pedig az első, amin megakadt a szemünk, az a színésznő frizurája.

Már 14 éves Matt LeBlanc ritkán látott lánya: így néz kis most!

Sokan azt sem tudják, hogy Matt LeBlanc-nak van egy lánya, pedig Marina már 14 éves. Most meg is nézheted, hogy milyen nagyot nőtt!

1 perc stílus: így hordd és variáld a maxiszoknyát, hogy tényleg ütős legyen a végeredmény

A maxiszoknyák évek óta alapdarabnak számítanak a nyáron, és bár imádjuk őket, mégis sokszor fejtörést okoznak. Hiszen a sokféle szabás és variáció más és más darabokkal működőképesek. Néha nem is olyan könnyű ráérezni arra, hogy mi is áll nekünk jól, vagy hogyan is kombinálhatjuk őket.

Amanda Seyfried férje nem volt túl boldog a Mamma mia 2 miatt

10 évvel az első rész után végre itt a Mamma mia folytatása, amely nem csak nagyon szuper lett, de a színészek életére is erős hatással volt. Különösen igaz ez Amanda Seyfriedre!

Napi horoszkóp július 19.: a Kosok a tökéletességre törekszenek, az Ikrek ragaszkodnak az elképzeléseikhez

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok állásából ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Viszlát, mom jeans! Ezt a farmerfazon lesz most a legtrendibb (nem, nem a skinny)

Megint változás köszönt be farmerfronton. Sokan még mindig a skinny-t siratják, pedig egy ideje már a mom jeans ural mindent. De most ez a fazon is leköszön!

Te láttad már őket? Ilyen tündériek Gal Gadot ritkán látott gyerekei - FRISS FOTÓK

Gal Gadot vörös szőnyegen életéről a lehető legkevesebbet tudni. A színésznő igyekszik a nyilvánosság elől elrejteni két kislányát, pedig a friss fotók is bizonyítják, hogy elképesztően cuki a családjuk!

15+1 dolog, amit eddig nem tudhattál A szolgálólány meséjéről

A szolgálólány meséje 2017-ben robbant be a köztudatba, és a nem túl távoli jövőben játszódó történet azonnal hatalmas siker lett, díjak hegyeit zsebelte be a stáb, köztük a legjobb drámai sorozatnak járó Golden Globe-díjat.

Megint mi ez? Kendall Jenner táskáján akadt ki most az internet

A Kardashian-Jenner klántól kimondottan sok trend indult útjára. A népes familia mindig is pár lépéssel előrébb jár, így mire valami az Instagram berkeiben igazán befutott lesz, addigra ők már árkon-bokron túl vannak, és éppen valami új divathullámban próbálják ki magukat.

Meryl Streep és Cher kamerák előtt csókot váltottak

Sokmindenre számítottak a rajongók a Mamma Mia második részének premierjén, de arra nem, hogy Chert és Meryl Streepet csókolózni látják majd.

Folytatódhat a 2000-es évek egyik legjobb romantikus filmje

Már 16 év eltelt azóta, hogy elkészült a 2000-es évek egyik legnépszerűbb romantikus filmje, most pedig nagyon úgy fest, hogy jöhet a folytatás is!

Napi horoszkóp július 18.: a Rákok munkája végre megtérül, az Oroszlánok felelősségteljes feladattal küzdenek

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, mert izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Margot Robbie új filmje már most Oscar-gyanús

Margot Robbie Oscar-gyanús szerepet vállalt. A szépség színésznő elképesztő átalakuláson ment át a szerepért, az első képkockákat pedig nem is kérdés, megérte!

Vicces fotók: Katalin hercegné grimaszai mindent vittek a wimbledoni tenisztornán

Hogy miért imádjuk annyira Katalin hercegnét? Hát például azért, mert akkor is laza tud lenni, mikor tudja, hogy 1000 fotós figyeli a legapróbb mozdulatait azért, hogy másnap címlapokra tehessék!

Amal, Katalin és Meghan szerint is ez nyár kihagyhatatlan trendszíne

Ha beköszönt a forróság, akkor jönnek vibráló színek. Most pedig Meghan, Katalin és még Amal is ugyanarra szavaz - kérdés még, hogy melyik a 2018-as nyár trendszíne?

24 dolog, amit fogadjunk, hogy nem tudtál Margaret Atwoodról

A szolgálólány meséje önmagában is ellentmondásos módon nyugtalanító mű, éspedig az eredeti regény legalább annyira, mint a belőle készült tévésorozat. De az evamagazin.hu most a mögötte álló írónőre, Margaret Atwoodra volt kíváncsi.

5 trend, ami ősszel már biztos kimegy a divatból: ezek váltják őket!

Javában benne vagyunk a nyárban, élvezzük a szezon trendi darabjait, és az őszre gondolni se akarunk. Pedig ami késik, nem múlik, ez a divat rendje is. Az viszont megnyugtató, hogy a hűvösebb hónapok se lesznek majd unalmasak, mert ismét egész jó darabokkal készülnek a divatházak.

Kisbabáját szoptatva sétált végig a kifutón egy modell

Most mindenki arról a gyönyörű modellről beszél, aki kisbabájával a kezében, szoptatás közben vonult végig egy divatbemutató kifutóján!

Napi horoszkóp július 17.: a Kosoknak nehéz döntést kell meghozniuk, a Rákok hirtelen válnak népszerűvé

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem