Szépség
Boggie képvisel minket a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
A közönség döntött: Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között.
A Dal szombati döntőjében a nyolc finalista mezőnyét a zsűri szűkítette négyre, közülük a tévénézőktől a legtöbb szavazatot SMS-ben és a verseny mobilapplikációján keresztül Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing kapta. A dal szerzői Csemer Boglárka, Sebestyén Áron és Bori Sára Heléne.
„Nagyon boldog vagyok. A hathetes verseny során végig nagyon szépen, zökkenőmentesen lépkedtünk előre. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon rendben érzem magam, egyben vagyok, készen álltam a feladatra” - mondta Csemer Boggie, aki úgy adta be a jelentkezést A Dalba, hogy eltökélt volt abban, ő szeretné Magyarországot képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon.
"Amikor elkészült a dal, az ukrajnai helyzet is a fejemben volt. Sebestyén Áron globálisabban akart a háború ostobaságáról szólni a dalban, Bori Sára Heléne dalszövegírónak is tőlem valamelyest eltérő elképzelései voltak, végül ez lett belőle. Szerintem ez a téma nagyon fontos üzenet lehet az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán is, és jó, hogy Magyarország egy ilyen dallal képviselteti magát, büszke vagyok erre” — idézte fel a dal megszületésének történetét.
Az MTI-nek az is kifejtette, hogy valószínűleg változtatnak valamelyest a produkción a bécsi versenyig, például a bekötésen. „Minden attól is függ, milyenek a bécsi színpad körülményei, nyilván mások lesznek a ledfalak mögöttünk, nyilván oda más vizuált kell vinni” — mondta. A Dal döntőjében Csemer Boggie-t Lee Olivér gitáros, valamint négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kísérte.
Boggie-val az áprilisi InStyle-ban is találkozhattok majd - legyetek résen. ;)
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!
Micsoda belépő! Anya Taylor-Joy élete legszebb ruhájában lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére
A cannes-i filmfesztiválon mutatták be először Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth legújabb filmjét. Májusban kerül be a magyar mozikba a Furiosa: Történet a Mad Maxből!
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.