Beszűntetik az ikonikus Naked palettát, de valami sokkal menőbb jön helyette

Beszűntetik az ikonikus Naked palettát, de valami sokkal menőbb jön helyette
2018. szeptember 4.
Szerző: Zsófi

Minden nő ismeri az Urban Decay Naked palettáját, akit kicsit is izgat a sminkelés. Nos, most több változás is történik a márka háza táján, többek között érkezik egy új darab a Naked kollekcióba!

Múlt héten robbanta hír, hogy véget ér az ikonikus Naked paletta diadalmenete, a Urban Decay úgy döntött, kivonja a forgalomból a zászlóshajójának számító terméket. Ez volt az a paletta, ami elhozta az igazi világsikert a márkának, nincs olyan sminkrajongó, aki ne áhítozott volna róla, hogy magáénak tudja, sőt, úgy tippelünk, hogy talán neked is ott lapul egy a fürdőszobádban.

Egy vicces videóval tudatta a márka az eredeti Naked paletta halált!

Hiszen ami a divatban egy basic fehér póló, vagy egy jól szabott farmer, az a sminkelésben a Naked, egy igazi alapdarab, és mint tudjuk, jó alapok nélkül nem lehet építkezni. De az is igaz, hogy az eredeti Naked paletta felett már kissé eljárt az idő, azóta az Urban Decay több Naked palettát is piacra dobott, köztük a Naked 2-t, ami sokkal jobb választás minden szempontból, hiszen ebben már nemcsak meleg-, hanem közepes tónusú, hidegebb színeket is megtalálhatók.

A sort pedig számos paletta követte, amiket már más-más koncepció hívott életre, hogy minden igényt és ízlést kiszolgáljanak, az utolsó például a Naked Heat, egy igazán forró, nyári paletta.

A napokban pedig az Urban Decay bejelentette, hogy újabb mesés darabbal bővítik a Naked kollekciót, szóval igen, a Naked 1 legköszön, de helyette jön a Naked Cherry, valami őrületes színfelhozatallal!

Néhány szerencsés szépségguru már a kezébe is foghatta a palettát, így áraszthatták el a közösségi médát a fotók, de ezen kívül a márka hallgat. Minden bizonnyal egy kicsit tovább szeretnék még csigázni a kedélyeket, mielőtt a Naked Cherry a boltok polcain landol. Mi már alig várjuk!

Itt pedig nézd meg, hogy mik lesznek a vezető sminktrendek az őszi szezonban!

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Az MTV VMA énekesnői bemutatták, egyértelműen melyik a legmenőbb sminktrend a szezonban
Toplista: A 10 legjobb őszi hangulatú film az InStyle ajánlásával

Az ősz mindig egy egészen különleges hangulatot hoz magával, és ez a filmkészítőket is már számtalanszor megihlette!

Olivia Palermo visszatért, és nem is akármilyen szettben

Ha Fashion Week, akkor Olivia Palermo. Bár a trendszetter Olivia mostanában kicsit eltűnt a képből, ha megjelenik, mindig meghozza a kedvünket új szettek kipróbálásához!

London calling! Meríts ötleteket az őszre a London Fashion Week legjobb street style szettjeiből

A londoni stílus mindig olyan inspirálóan hat ránk, és ha valamihez tényleg értenek Londonban, az a tipikus őszi, rétegekben gazdag öltözködés!

Elindult Mihalik Enikő YouTube csatornája - nézd meg itt az első vlogot!

Egy ideje már nem titok, Mihalik Enikő a modellkedés mellett szeretné vloggerként is kipróbálni magát. Most végre itt az első videója!

Nem csak a divat változik, hanem a front row is: avagy a New York-i divathét régi celebpillanatai

Régebben is legalább olyan nagy szó volt a divathét, mint manapság, maximum annyiban változott a dolog, hogy a front rowban helyet foglaló illusztris társaság ma már (részben) egészen más celebeket foglal magába, az általuk viselt ruhákról nem is beszélve.

Blake Livelynak beszóltak kosztümjei miatt, ő pedig visszavágott

Kár beszólogatni a Twitter egyik legfrappánsabb felhasználójának, ezt érdemes megjegyeznie minden trollnak.

Megszületett Görög Zita gyermeke

Nagyon különleges nevet kapott a modell-műsorvezető Görög Zita harmadik gyermeke, aki a minap született.

Napi horoszkóp szeptember 21.: az Ikrek elégedettek a jelenlegi életükkel, az Oroszlánok elérhetik végre az általuk kitűzött célt

A hét utolsó munkanapjára is izgalmas üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Hidegen sajtolt olaj - milliószor hallottad már, de tudod mit jelent?

Még ha nincs is pontos fogalmad arról, hogy mit jelent ez a kifejezés, valószínűleg elismerően bólogatva olvasod bármilyen flakonon, nyugtázva, hogy valami egészséges, pozitív dologról van szó. És nem is tévedsz!

Ezzel sporttal próbálja terhessége alatt is tartani alakját Pippa Middleton

Tavaly májusban mondta ki a boldogító igent James Matthews-al Pippa Middleton, idén június óta pedig nem titok, a friss házasok gyermekáldás elé néznek.

Harry herceg elárulta, mi történik, mikor néha random összefut Erzsébet királynővel a palotában

Vajon milyen érzés, ha a nagymamád egy ország legelőkelőbb asszonya? Harry herceg bőven tudna erről mesélni.

Októberben ismét Budapest Central European Fashion Week!

A 2019-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató esemény programjaira a magyar tervezők mellett meghívást kapnak a régió dizájnerei, illetve divatszakértők, hírességek és influencerek.

Ennyit változott a Burberry azzal, hogy Riccardo Tisci lett a divatház kreatív igazgatója

Eljött a nap, amire mindenki kíváncsi volt a divatszakmában, Riccardo Tisci bemutatta első kollekcióját a Burberry égisze alatt.

Street style-orgazmus! Íme a legmenőbb kiegészítők, amik most uralják az utcát

A frissen bemutatott trendeken kívül már csak a street style fotók lehetnek érdekesebbek, ha az épp dübörgő divatheteknél tartunk. Most nálunk London van a porondon!

Ilyen színeket viselj, ha állásinterjúra mész, és biztos tiéd lesz álmaid munkája

Egy állásinterjú előtti estén nem csak azt nehéz kitalálni, hogy mégis miben lehetsz a legmeggyőzőbb remélhetőleg leendő munkahelyeden, hanem azt is, hogy mégis melyik színárnyalat az, amiben minden megvan ahhoz, hogy tuti tiéd legyen a kiszemelt pozíció.

Titokban küzdötte le a rákot a Született feleségek egyik főszereplője

A legnagyobb titokban harcolt életéért a Született feleségek színésznője. Nem árulta el senkinek a betegségét.

Ezért van mindig tátva Melania szája - te kiszúrtad már?

Melania Trump fotóiban van valami fura, ha eddig még nem jöttél rá, akkor most megkaphatod a választ!

Lana Del Rey smink nélkül gyönyörűbb, mint gondolnád - FOTÓ

Lana Del Rey sokáig nem éppen a természetességről volt híres, mostanában azonban sokat változott a színésznő, a minap már egy smink nélküli fotót is bevállalt!

Victoria Beckham két lehetetlen darabot párosított össze - mi sem hisszük el, de működik!

Victoria Beckham fürdik a divathetekben. Saját bemutatója után a front row-ban is remekel, na de nem ám akárhogy!

Minden menyasszony álma! Itt vannak a képek Daalarna új esküvői kampányából

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Benes Anita a legnépszerűbb esküvőiruha-tervező Magyarországon. Egy Daalarna esküvői ruha igazi garancia a minőségre és a wow-hatásra, így van ez most a legújabb, WHISPER névre kerseztelt kollekciójával is, amit Izland fényei, színei, növényvilága és határtalan nyugalma inspirált!

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító
Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem