Feladta a leckét! Bella Hadid után így viseli Gigi a nyanyapulcsit

gigi hadid,gigi hadid 2018
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Bella és Gigi a divatvilág két üdvöskéje. A lányok azonban nem csak abban jók, ha öltöztetik őket, maguk teremtenek trendeket, de ebben nem teljesen értenek egyben!

Bella Hadid a múlt héten különösen nagy feltűnést keltett egyik szettjével. A gyönyörű és fiatal modell egy igazi, hamisítatlan nyanyapulcsit húzott magára, de nem ám akármilyen módon. Bella még ezt a darabot is szexissé tudta varázsolni, bár ehhez részben hozzátett az is, hogy a vágyölő pulcsi alatt nem viselt melltartót.

Már akkor is megírtuk, hogy ehhez hasonló darabokra abszolút fel lehet készülni ebben a szezonban, a retró, mamás pulcsik ugyanis hatalmas trendnek számítanak most. Persze azért Bellával ellentétben pár fokkal szofisztikáltabban is lehet viselni ezt a fazont, és ezt pont testvére, Gigi Hadid mutatta meg. Mondjuk úgy, feladta a leckét a húginak, hogy nem kell sokat mutatni ahhoz, hogy menő és stílusos legyen egy szett!

Gigi egy klasszikus őszi összeállításba passzintotta be ezt a darabot. Egyenes szabású, magas derekú farmer, farmering, és papucscipő, amit egy-egy melegebb napon még simán be lehet vállalni. Nekünk ez ő szettje most jobban tetszik, mint Belláé.

És szerinted? Ki használta fel jobban ezt a mamás darabot?
Go, Bella!
Gigi, az ő szettje hordhatóbb.
Mind a ketten trendik
Nekem ez a darab sehogy sem tetszik
Megosztom az eredményt

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!

Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!

Kép
Életmód

A csillagjegy, akinek extra pénzt hoz a Bika uralta májusi újhold

Ezekre a csillagjegyekre nagyszerű napok várnak a májusi újholdnak köszönhetően.

Kép
Sztárok

Elképesztő átalakulások! Így néztek ki a sztárok az első és az utolsó MET-gálájukon - akkor és most fotók

Kedvenc sztárjaink is rengeteget változtak első MET-gálás megjelenésük óta: de nemcsak a kinézetük, hanem a stílusuk is! Akkor és most fotókon mutatjuk az átalakulásokat!

Kép
Szépség

Heti AKCIÓ: A 4 legjobb kedvezményes árú fényvédő arckrém

Segítünk most rátalálni új kedvenc fényvédő arckrémedre. Íme a legjobb ajánlatok a Notino kínálatából!

Kép
Sztárok

10 sokkoló fotó, ami bebizonyítja, hogy mennyit változott a világ 10 év alatt

A 2014-es MET-gála fotói garantáltan visszarepítenek majd a múltba!

Kép
Stílus

Nem fogod elhinni, hogy ezeket tényleg magukra húzták íme: a 2024-es MET-gála legsokkolóbb szettjei

Ha május, akkor MET-gála. Az elképesztő kreációk mellett tegnap este a megosztó szettekből sem volt hiány, lássuk a nagyközönség idén kiken akadt le!