Beckhamék új háza maga a nagybetűs LUXUS

Beckhamék új háza maga a nagybetűs LUXUS

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

David és Victoria Beckham Londonban, a nagy múltú Holland Parkban vásárolt házat, de máris szereztek maguknak néhány ellenséget a szomszédok között azzal, hogy mindenáron légkondit szeretnének beszereltetni a 31,5 millió fontos (kb. 13 milliárd forint) luxusépületbe. A szomszédok azzal érvelnek, hogy ez a módosítás teljesen tönkrevágná a környék történelmi atmoszféráját.


Beckhamék persze nem szívbajosak, ha ők ezt akarják, akkor egészen biztosan véghez is viszik az elképzelésüket. A renoválásra Rose Uniacke belsőépítészt kérték fel, aki 5 millió fontért el is vállalta a felújítást (természetesen ez nem csak a munkadíja, hanem maga a felújítási költség). Ha minden kész lesz, akkor a házban 6 hálószoba, egy konditerem, egy borospince, egy tanuló- és egy dolgozószoba, egy játszós szoba, egy moziterem és egy szalon is lesz.

 Ilyen a ház kívülről
Ilyen a ház kívülről


Az első emelet a házaspáré lesz (természetesen lesz óriás gardrób és óriás fürdőszoba, sőt, állítólag egy „szépítkezős” és egy kizárólag Victoria cipőinek kialakított szobát is berendeznek). A második emelet a kölyköké: itt kedvére rosszalkodhat majd a 16 éves Brooklyn, a 12 éves Romeo, a 10 éves Cruz és a 3 éves Harper. A személyzet a házhoz tartozó külön épületben lesz elszállásolva.
Ha véget érnek a felújítások, az épület akár 42 millió fontot is érhet majd. És azt említettük már, hogy Beckhaméknek amúgy Kaliforniában, Dubajban és Dél-Franciaországban is vannak ingatlanaik? Nem rossz.

Kép

EZT LÁTTAD MÁR? MEGHATÓ FOTÓT POSZTOLT A FACEBOOKRA DAVID BECKHAM.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben

Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?

Kép
Életmód

Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei

Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!

Kép
Életmód

14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló

Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.

Kép
Életmód

6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba

Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!

Kép
Életmód

9 film, ami ragyogást hoz az életedbe

Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.

Kép
Szépség

A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!

Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!