Szépség
Amikor még nem volt vörös szőnyeg és világra szóló csillogás: az első Oscar-gála története
Ma már elképzelni se tudjuk az Oscar-gálát vörös szőnyeg, plusz felhajtás, meglepő szereplők és egymást túllicitáló divattervezők nélkül!
Az Oscar-gála bár a maga módján a mai napig az egyik legnívósabb filmes díjkiosztónak számít, ettől függetlenül a vörös szőnyegen felvonuló sztárok, a hetekig kitartó, sajtótémát adó történetek és a nagy nap kapcsán egymást túllicitáló divattervezők nélkül már elképzelni se tudjuk ezt az eseményt, pedig a kezdetek kezdetén még egészen más keretek között zajlott ez a rendezvény.
A kaliforniai székhelyű Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia által szervezett első Oscar-gála 1929. május 16-án, egy magánvacsora keretein belül került megrendezésre a Hollywood Roosevelt Hotelben. A díjkiosztóra 270 vendéget hívtak meg, akik fejenként 5 dollárt (ez mai árfolyamon nézve körülbelül 87 dollárt) fizettek azért, hogy részt vegyenek az eseményen, ami egyébként messze nem tartogatott annyi izgalmat, mint most. Ugyanis már 3 hónappal korábban kihirdették a nyerteseket, így maga a ceremónia csupán 15 percig tartott, mert ennyi idő kellett az Akadémia igazgatójának, Douglas Fairbanks-nek ahhoz, hogy minden nyertesnek átadja a maga 24 karátos, arany bevonatú, britanniumból készült szobrát - amit akkoriban még nem Oscarnak hívtak, ez a név ugyanis csak 1934-ben ragadt rá, és 1939-ben vált teljesen hivatalossá.
Ez volt az első és egyben utolsó olyan gála, amely sem tévé (akkor még ugyanis nem volt), sem a rádió nem közvetített, a következő évben az utóbbi már végig jelen volt az eseményen, így a filmek rajongói is részesei lehettek ennek a merőben új és izgalmas élménynek. Tény és való, hogy a Jazz énekes című hangosfilm 1927-ben került bemutatásra, ennek ellenére a szakmai zsűri az első Oscar-gálán csak a némafilmeket és annak stábját díjazta, mert így látták igazságosnak, hiszen etikátlan lett volna összemérni őket. Éppen ezért sokan ezt a rendezvényt a némafilmkorszak búcsúestjének tartják.
A díjazás is egészen másként alakult akkor még, például ha egy színésznek egy évben több filmje is a mozikba került, akkor akár két játékával is elnyerhette a Legjobbnak ítélt szobrot. Így történt meg az, hogy Emil Jannings-t például a The Way of All Flesh és a The Last Command című filmjéért is díjazták, és Legjobb női főszereplő Janet Gaynor is három alakításával nyerte el az elismerést. Charlie Chaplin pedig Életműdíjat kapott a Cirkusz című filmjéért, ez akkor azt jelentette, hogy nemcsak a színészi játékát jutalmazták, de az alkotás elkészültében betöltött szerepét is, mert ő volt a rendező, ő írta a forgatókönyvet, illetve még a zeneszerzésben is szerepet vállalt.
Még több érdekesség érdekel az Oscar-gála történetéből? Kattints tovább!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.