Szépség
Angyalok démonszerkóban
Az angyalok visszatérnek a mozikba, keményebbek, mint valaha, és végre öntudatosak is. Főleg férfiak ellen harcolnak, és már azt sem lehet az orruk alá dörgölni, hogy egy titokzatos pasas ugráltatja őket.
Hogy ki Charlie, az továbbra is rejtély, de a három dögös angyalnak ezúttal a főnöke is nő. Az új Charlie angyalai mozifilm egy egészen új és sokkal rokonszenvesebb (bár kicsit bonyolultabb) világ terméke – ja, és nő rendezte.
A laza és besorolhatatlan Kristen Stewart mellett az Aladdin babaarcú Jázmin hercegnője, Naomi Scott és a 180 centi magas, dögös harcművész, Ella Balinska alkotja a triót. Csak a címnek nem felelnek meg. Már ránézésre sem ilyenek az angyalok. Ezek a csajok túl magabiztosak. Erősek. Nagyon szépek, és nem félnek használni a szépségüket, de kicsit le is nézik azt, aki bedől a látványnak. Mélyen dekoltált flitterek között (a csipkés harisnyatartóba csúsztatott revolverrel, persze) vagy szigorúan zárt bőrcuccban (száguldó motorra, közelharcban vagy géppuska mögé ezt javasolják a stylistok), esetleg az idétlenség határát súroló párducmintás tréningruhában (mert néha jól is kell, hogy érezze magát az angyal) egyaránt mindig önmaguk.
Élvezik a munkájukat (a világ legnagyobb nemzetközi magán titkosrendőrségének ászai), nem félnek semmitől, és nagyon jó szövegeket nyomnak.
Élükön Kristen Stewart, az a színésznő, aki mintha arra született volna, hogy egyszer Charlie újfajta angyala legyen. Gyerekszínészként kezdte, bájos kamaszlányként folytatta (ő volt Bella az Alkonyat-filmekben), azután fellázadt a rá váró skatulya ellen. A magánéletben és a szakmájában is megzabolázhatatlan: ha ahhoz van kedve, francia művészfilmekben tündököl (nem véletlenül tulajdonosa a legrangosabb francia filmes díjnak, a Césarnak), és ha ahhoz van kedve, visszatér a látványos, szórakoztató nagy filmek világába. Mint ahogy hogy most is. A Charlie angyalai Hollywood legjobb formáját mutatja: laza, dögös, pörgős és vicces – angyalian vonzó.
A Charlie angyalai november 28-tól látható a hazai mozikban.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!