Kínos fotó! Angelina Jolie arca mindent elárult, mikor megpillantotta Jennifer Anistont a Golden Globe-on

Kínos fotó! Angelina Jolie arca mindent elárult, mikor megpillantotta Jennifer Anistont a Golden Globe-on
2018. január 9.
Szerző: Zsófi

Annyira tipikus ez a reakció!

Ritka alkalomnak lehettünk szemtanúi az idei Golden Globe-on, történt ugyanis, hogy Angelina Jolie és Jennifer Aniston először találkozott össze, mióta a hollywoodi álompár 2016-ban bejelentette a válást. A két színésznő nem kerülhette el, hogy egymás szemébe nézzen – vagy inkább ne nézzen? Mindjárt mutatjuk, hogyan oldották meg a helyzetet.

Mert igen, bár Angelina és Jennifer között sosem duzzadt akkorára a cicaharc, mint mondjuk Bella Hadid és Selena Gomez között, sokan azért egyértelműnek veszik, hogy a két színésznő nem szíveli egymást, és a róluk készült friss fotók arról árulkodnak az utálat nagyobb, mint gondoltuk.

És most figyelj, nem Jen részéről!

De hogyan is kezdődött? Valószínűleg elég kevesen vannak, akik nem ismerik Brad és Jennifer történetét, ami végül Angelinával ért véget. A Jóbarátok szőkesége és a szívtipró 1998-ban ismerkedtek meg, 2000-ben pedig egybe is keltek. Az évek alatt azonban megromlott a házasság, és ekkor jött Angie, akivel eleinte ugyan nem vállalták a kapcsolatot a nyilvánosság előtt, ám a színész és Jen 2005-ben elváltak, onnantól pedig már szabad volt az út. Brangelináék szerelmének mesés diadalmenetét pedig senkinek sem kell bemutatni, ám 2016-ban beütött a krach. Sokan bizony dörzsölték ekkor a tenyerüket, és úgy gondolták, Angelinának visszavágott a karma a régi tetteiért, Jen pedig végre elnyerte méltó jutalmát, Brad nyilvánosan kért bocsánatot tőle:

Szóval így állunk most, ezzel együtt pedig az idei Golden Globe-on lőtt képkockák talán az év egyik legkínosabb fotói lesznek, s csak úgy vonulnak be a mémgyár történetébe, hogy "amikor összefutsz a pasid exével".

Hiába zseniális színésznő Angelina Jolie, most nagyon rosszul játszotta a szerepét!

A gálán ugyanis Jennifer Aniston díjat adott át, és mikor beszédet mondott a színpadon, ahelyett, hogy a fotósok Jenniferről lőttek volna képeket, kameráikat Angelinára szegezték, az arcáról pedig mindent le lehetett olvasni. Nézd csak!

Kép

De ezen a képen igazából nem Angie a legviccesebb, hanem a Szürke 50 árnyalata sztárja, Dakota Johnson, aki jól láthatóan nagyon kíváncsian kémlelte kolléganője reakcióját.

Az évben egyelőre ez az internetezők kedvenc fotója!

Kép
Kihagyhatatlan őszi körömtrendek

Ha mindig dilemmában vagy mielőtt manikűröshöz mennél, nézd meg összeállításunkat az évszak kedvenc trendjeiből.

Még csak 16 éves, de Kate Moss lánya már megkapta az első szépségkampányát - itt vannak az első fotók!

Kate Moss nevét mindenki jól ismeri, de most már lánya, Lila Grace is szeretne betörni a modellvilágba. Vajon híresebb lesz, mint anyukája?

Olyan sokat fogyott Ashley Graham, hogy sokak szerint már nem is plus size

Nem kérdés, Ashley Graham a világ egyik legismertebb modellje, és egészen biztosan a legismertebb plus size modellje. Vagy csak volt?

A nap videója: Robbie Williams lánya nem ismerte fel a királynőt Eugénia hercegnő esküvőjén

Bár ma minden Meghan hercegné terhességéről szól, egy pillanatra kalandozzunk vissza Eugénia hercegnő esküvőjére, kiszivárgott ugyanis egy szupercuki videó a nagy napról!

Angelina Jolie teljesen felismerhetetlen lett

Most komolyan: Neked is egy fél perc legalább kellett, mire ráismertél a friss fotón Angelina Jolie-ra, igaz?

Hivatalos bejelentés: kisbabát vár Meghan hercegné

A királyi család az Instagramon jelentette be, hogy Meghan hercegné és Harry herceg hamarosan szülők lesznek!

Hódítanak a csíkok - egy minta, ami sosem megy ki a divatból

Uniszex és abszolút kortalan. A csíkos ruhadarabok remekül kombinálhatóak, minden szettet feldobnak és gondoskodnak róla, hogy kitűnj a tömegből. Talán pont ezért megunhatatlan ez a motívum?!

Napi horoszkóp október 15.: az Ikreknek akad egy őrangyaluk, akire számíthatnak, a Nyilasok váratlan szituációba kerülnek

A hét első munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Katalin vadító outfitben ragyogott Eugénia esküvőjén

Ma mindenki Eugénia hercegnő esküvőjéről beszél, és nem lehet elmenni Katalin megjelenése mellett sem!

Ez a csizmatrend ural mindent idén ősszel

Ha ősz, akkor csizmák. De vajon melyik fazonért fogunk megbolondulni idén ősszel? Mi már tudjuk a választ!

Cukságbomba! György és Sarolta ezzel lopta el a show-t Eugénia hercegné esküvőjén

Épp zajlik az év egyik legnagyobb esküvője, hiszen Erzsébet királynő unokája, Eugénia yorki hercegnő ma mondja ki a boldogító igent. De most sem szólhat minden csak róla!

1 perc stílus: ki mondta, hogy a csíkos ingek túl hivatalosak?

Unalmas is lenne a divat, ha a hagyományos darabokon belül ne lennének még különféle stílusok. A megvalósítások sokoldalúsága pont a színekben és a mintákban rejlik, amikkel minden évszakban öröm játszani.

Frissen az esküvőről jelentjük: Csodaszép menyasszony Eugénia hercegnő

Elindult a hercegnő a Windsor kastélyba, hogy kimondja a boldogító igent szerelmének.

Elfújta a szél: Eugénia hercegnő esküvőjén szenzációs képek készültek az időjárással viaskodó vendégekről

Épp zajlik az év egyik legnagyobb esküvője, hiszen Erzsébet királynő unokája, Eugénia yorki hercegnő ma mondja ki a boldogító igent!

Akár szezon legmenőbb táskája is lehet: a bloggerek körében már bizonyított!

A divathetek nem csak azért jók, mert szemügyre vehetjük a következő szezon legmenőbb darabjait, hanem azért is, mert sok-sok it-trend is itt fedi először fel magát.

Lady Gaga kiborult a Csillag születik forgatása közben

Vajon mitől tudott egy olyan kemény és határozott nő, mint Lady Gaga kiborulni a sikerfilm forgatásán?

Napi horoszkóp október 12.: a Kosok számára új szerelem helyeződik kilátásba, a Bikák számára fontos mások elismerése

A hét utolsó munkanapján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok fontos üzeneteket küldtek!

Három gyerek után Katalin hercegné ragyogóbb, mint valaha

Alig 4 hónap pihenés, ennyi jutott Katalin hercegnének. Az első hivatalos protokolleseményen már túl is van, azóta pedig nincs megállás, alaposan betáblázza a palota a háromgyerekes anyuka hétköznapjait.

Kényelmesen melltartóban? Így lehetséges

Tiniként alig vártad, hogy végre indokolt legyen a melltartó viselése, a felnőtt éveidre viszont a lelkesedést felváltotta a nyűg? Elképzelhető, hogy valamit rosszul csinálsz?!

1 perc stílus: így viselik a sztárok az ősz egyik kedvenc darabját, a body-t

Az egyrészes fürdőruhák sikere kicsit elvette a reflektorfényt a bodyktól, de sebaj, hiszen nyakunkon az ősz!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem