Promóciók
Aggódnak Erzsébet királynő állapota miatt: újabb eseményt mondott le
Egy olyan fontos eseményről van szó pedig, amin minden évben részt szokott venni.
Erzsébet királynő július végén érkezett meg Balmoralba, hogy a nyár hátralévő részét itt töltse. Ilyenkor minden évben tart egy nagy Balmoral-partit, amit néhány nappal ezelőtt lefújtak. Mint kiderült, a banzáj helyett egy kis összejövetelt terveznek csupán, ami ráadásul a királynő nem is tervez részt venni.
„A hagyományos „üdv Balmoralban” egy bebetonozott ünnepség a királynő életében, valami olyasmi, amit az uralkodónő nagyon élvez, főleg, hogy találkozhat a helyiekkel, akik azért utaznak oda, hogy lássák őt. Sajnos csalódás, hogy a ceremónia nem a hagyományokhoz híven lesz megtartva”
- mondta egy bennfentes a brit Mirror magazinnak.Az utóbbi időszakban többször előfordult, hogy a 96 éves uralkodónő lemondta a hivatalos megjelenést vagy épp miatta lett átszervezve egy-egy esemény. Sőt, olyan is volt, amikor csak virtuálisan, kamerán keresztül „látogatott el” egy eseményre ahelyett, hogy személyesen is elment volna.
Erzsébet királynő egy ideje ráadásul bottal közlekedik mindenhova, sőt a kedvenc hobbijától, a lovaglástól is eltiltották az orvosai, ugyanis egyre több pihenésre van szüksége.
És ezt olvastad már?
A JOY magazin írása.
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.
Ezt imádni fogod! Katie Holmes már viseli a következő időszak legnagyobb trendszínét
A színek terén is fő a változatosság!
4 most kedvezményes parfüm, amiért a híres nők is rajonganak
A hírességek kedvenc parfümjeit most tényleg szuper áron szerezheted be!
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?