A Ki Mit Tube győztese: Bánki Beni, a 15 éves pécsi slammer

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Bánki Beni, a 15 éves pécsi slammer nyerte meg a Ki Mit Tube 2015-ös évadát.


Vasárnap éjszaka ért véget az utóbbi két hónap legtöbb embert megmozgató online szórakoztató-ipari produkciója, a Ki Mit Tube. A verseny győztese az első fordulóban és a középdöntőben is legtöbb nézői szavazatot szerző, a zsűri közel egyhangú támogatását is élvező 15 éves slammer, Bánki Beni lett. A fiatal, irodalmi portálok és kiadók által is jegyzett költő a Ki Mit Tube Zsűri-kutatójának finisében tűnt fel először, ahol a nézői szavazatokkal versbe szedett hitvallásával 24 óra alatt a hetedik helyig sikerült felküzdenie magát.


A Ki Mit Tube minden fordulójában a megújulásra törekvő Beni első produkciójában a tolerancia mellett állt ki, második videójában pedig könnyedebb, de ugyanilyen fontos témát dolgozott fel: a generációja előtt álló lehetőségeket és a boldogságot, mint utat világította meg. A fiatal slammer összesen közel negyed milliós nézettséget ért el, és több mint 13 ezer nézői szavazatot kapott produckióira. A döntős videója több mint kétezer szavazat előnnyel verte a teljes mezőnyt, így ő lett a legmenőbb online videó-verseny abszolút nyertese.


„Pécsett és környékén heti rendszerességgel lépek fel slam poetry előadásokkal, saját és más költők verseivel. A Ki Mit Tube-bal kiléptem szűkebb lakóhelyemről és rengeteg emberhez jutottam el: a verseny előtt készített slam videóim egy-két ezres nézettséget értek el, míg a Ki Mit Tube elődöntőjére készített produkcióm – még most is alig hiszem el – 100 000 megtekintés felett jár. A Ki Mit Tube után mindenképpen kamatoztatni szeretném az utóbbi hónapokban elért sikereket. Célom megszólítani a saját generációm mellett az idősebb korosztályt is. Első lépésként egy nagyon ütős klipet tervezek készíteni, hasonlót Saiid Helyből többet című alkotásához. Ehhez profi csapat és komoly anyagi források kellenek, bízom benne, hogy lesz, aki fantáziát lát bennem és egy jövőbeli jó befektetésnek tekinti az első közös munkát” – mondta el Beni. „Hosszabb távú terveimben a költészet is előkelő helyet foglal el: szeretném, ha az eddig elkészült közel 100 versemből egy önálló kötet is megjelenne” – tette hozzá.


A Standard Hiba 2300 szavazattal végzett a dobogó második helyén, míg a The BMG a bronzérmet szerezte meg 1700 szavazattal a döntőben.
A Ki Mit Tube zsűrijének tagjai a Fish! Kovács Krisztiánja, Pixa és Saiid (zenészek), Kiss Ádám, az InStyle-ból is jól ismert Mondik Noémi, Puzsér Róbert és Tamás Bence Gáspár (kritikusok), illetve Dancsó Péter, László Viki, Szirmai Gergely és Unfield (YouTube-erek) voltak.

FARKAS FRANCISKA ÉS SAIID, AHOGY MÉG SOSEM LÁTTAD ŐKET. Kattints!

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt

A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!

Kép
Stílus

Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!

Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!

Kép
Életmód

4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben

Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?

Kép
Életmód

Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei

Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!

Kép
Életmód

14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló

Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.

Kép
Életmód

6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba

Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!