A hír igaz: tényleg jön a Take That-film!

A hír igaz: tényleg jön a Take That-film!
Forrás: Getty

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

A Take That slágereire épülő musical filmadaptációjának női főszerepeire felmerült Ruth Wilson és Rosamund Pike neve is.

A hír igaz, valóban filmre viszik, a The Band című nagy sikerű színpadi musicalt, amelyet először 2017-ben mutattak be Manchesterben, majd Berlinben. A musical öt barátnőről szól, akik tinikorukban megőrültek a 90-es években befutott, öttagú fiúbandáért, a Take Thatért, majd miután szétfújta őket a szél, évtizedekkel később újra találkoznak, hogy felidézzék közös emlékeiket és élőben láthassák a popzenekart.

A Take That slágereire épülő musical - egyelőre előkészületek alatt álló - filmadaptációja a Greatest Days címet kapta, rendezője Coky Giedroyc, a forgatókönyvet pedig Tim Firth írja. A pletykák szerint a női főszerepekre felmerült Ruth Wilson, Rosamund Pike és Cush Jumbo neve is.

Gary Barlow, Mark Owen és Howard Donald hármasban zenélnek azóta, hogy Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a csapatból, de a mai napig jó kapcsolatot ápolnak egymással, sőt jótékonysági célból, ha csak virtuálisan is, de újra összeálltak a karantén alatt.

Galéria / 6 kép

Robbie Williams sportos testtel és kopaszon karanténban (+1 kacér kép)

Megnézem a galériát
Tovább olvasok

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!

Kép
Életmód

Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!

Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.