A film, ami meghatároz: Somossy Barbi

Számomra több film is meghatározó jelentőséggel bír, egyet nem is tudok kiemelni. Az egyik mindenképp az Emberek a havason, Szőts István filmje az 1940-es évek elejéről. Erről azt érdemes tudni, hogy nem képzett színészekkel, sztárokkal forgatták, hanem amatőrökkel, mégis az egyik leggyönyörűbb film, amit valaha láttam. Hiszen saját magukhoz hasonló - a szó legnemesebb értelmében - egyszerű, hétköznapi embereket alakítottak. A főszereplők szeretetben, szövetségben egymás hátának dőlve küzdöttek meg sorscsapásaikkal a vásznon.

A másik kardinális filmélményem Vittorio De Sica, Biciklitolvajok című remekműve, ami elsősorban nem egy varázslatos látványvilág, hanem legfőképp a mondanivalója miatt hagyott bennem mély nyomot. Az emberek a havasonhoz hasonlóan ebben a neorealista filmben is a hétköznapi ember hétköznapi drámáját láthatjuk. A forgatás idején Olaszországban rengetegen éltek mélyszegénységben, a film pedig a családi kötelék fontosságát szemlélteti rendkívül megható módon. Az események fő szálán a főszereplőtől, a számára a túlélést, munkeszközét és egyben megélhetését is jelképező biciklit ellopják, így fiával együtt elindul annak felkutatására. Nem egy fordulatokkal teli történetről van szó, mégis az érzelmek annyira magukkal sodornak, hogy folyamatosan fenntartja a néző érdeklődését. Antonio, az apa számára ugyanis a bicikli elvesztése erkölcsi összezuhanáshoz vezet, hiszen hatalmas súly nehezedik a vállára, hogy hogyan is fogja eltartani családját. Engem leginkább az emberis sorsok, történetek érdekelnek, így ez egy olyan film, ami különösen nagy hatást gyakorolt rám.

Látvány tekintetében pedig Giuseppe Tornatore rendezése, az Óceánjáró zongorista legendája az, amit kiemelnék. Koltai Lajos, a mesterem, osztályfőnököm fényképezte, így ez a szívemnek igazán különösen fontos alkotás, olyan, mint egy ékszerdoboz. Tanár úrtól tudom, hogy maga a forgatás is küzdelmes volt, fizikailg is, de épp ez adja a plusz értékét, hiszen kell a küzdelem ahhoz, hogy valami igazi nagy csoda tudjon megszületni

Mindegyiket többször is megnéztem, talán az Óceánjáró zongorista legendáját láttam legtöbbször. Zseniális a film történetmesélése, ami tulajdonképpen a rendező önvallomása arról az útról, amit ő maga bejárt és képvisel. Ahogy a film főhőse ragaszkodik a hajóhoz, amin született és az egész életét leélte, valamint a zongorájához, az tökéletes leképezése annak, ahogy Tornatore is ragaszkodott Itáliához, a hazájához, ahhoz, hogy ő ott alkosson és forgasson. Főszereplője számára is minden idegen, ijesztő és rideg a szárazföldön, a hajón kívül. Erről sokat mesélt Tanár úr. Az életemben én is arra törekszem, hogy hű maradjak az elveimhez. Nem számít milyen emberek vesznek körül, hogy merre sodor az élet, nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen értékrendet képviselünk.

Mindhárom film számomra örökérvényű történet, és azért is időtállóak, mert bármikor megnézzük, ugyanolyan hatást fognak kiváltani.