SPAR-termet avattak a Szent István Egyetem Budai Campusán

SPAR-termet avattak a Szent István Egyetem Budai Campusán
Forrás: spar.hu
2017. október 11.
Szerző: JOY Magazin

Modern oktatótermet adtak át a SPAR több mint 4,5 millió forintos támogatásával a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán. A fejlesztés új fejezetet nyit a vállalat és a Kar 13 éves együttműködésében.

A SPAR és az Élelmiszertudományi Kar együttműködése az elmúlt tizenhárom évben folyamatosan fejlődött. Ez idő alatt a vállalat és az oktatási intézmény számos innovatív kezdeményezést valósított meg közösen, egyebek mellett az élelmiszerbiztonságra, valamint az élelmiszerek nyomonkövethetőségére vonatkozóan.

„Egyetemünk és a SPAR az elmúlt években duális képzési szerződést is kötött, az együttműködésünk ma pedig egy újabb fontos állomásához érkezett a campus SPAR élelmiszerkereskedelmi termének átadásával. Közös érdekünk, hogy hallgatóink magas szintű, versenyképes tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra” – hangsúlyozta dr. Tőzsér János.

A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi karának új, a támogatóról elnevezett terme és az abban telepített korszerű informatikai eszközök a karon tanuló hallgatók előrehaladását és tanáraik munkáját segítik az idei tanévtől kezdve. A 24 fős teremben egyebek mellett az élelmiszerkereskedelem, az élelmiszeripari gazdaságtan, az értékesítés, a logisztika és marketing tárgyak oktatása zajlik. A támogatás mértéke meghaladja a 4,5 millió forintot, amelyből projektort, vetítővásznat, új számítógépeket és monitorokat, valamint a szükséges szoftvereket vásárolták meg. Ezeken kívül a termet új székekkel és asztalokkal rendezték be.

A fotón (balról jobbra): Dr. Palkovics László, Budai Campus rektorhelyettes, Szent István Egyetem; Horváth Ferenc, cégvezető, SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.; Dr. Nagy István, miniszterhelyettes, Földművelésügyi Minisztérium; Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium; Dr. Tőzsér János, rektor, Szent István Egyetem
forrás: spar.hu
A fotón (balról jobbra): Dr. Palkovics László, Budai Campus rektorhelyettes, Szent István Egyetem; Horváth Ferenc, cégvezető, SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.; Dr. Nagy István, miniszterhelyettes, Földművelésügyi Minisztérium; Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium; Dr. Tőzsér János, rektor, Szent István Egyetem
Kép
forrás: spar.hu

„A közel 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR elkötelezett abban, hogy a hazai oktatási rendszer a valós piaci igényeknek megfelelő tudást biztosítson a fiataloknak, ezért elsők között csatlakoztunk a duális főiskolai, egyetemi képzéshez. Számunkra stratégiai fontosságú a szakember pályamodell bemutatása és népszerűsítése, valamint leendő munkatársaink felkészítése a valós vállalati elvárásokra. Ezzel egyébként a kereskedelmi szektorban érzékelhető szakemberhiányt is mérsékelni tudjuk. Vállalatunk és az egyetem hosszú évekre visszanyúló, eredményes kapcsolatára való tekintettel a SPAR vezetése úgy döntött, segítséget nyújt abban, hogy a jelenlegi és jövőbeni hallgatók az intézmény falain belül is még korszerűbb körülmények között tanulhassanak” – hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora hozzátette: nagy segítséget nyújt a duális képzés, ahol a részt vevő hallgatók valós munkakörülmények között sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket. Emellett nagyon fontosak azok az intézmény falain belül megvalósult fejlesztések, mint például a SPAR-terem, ahol modern eszközök segítik a hallgatókat ismereteik bővítésében.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Kérdezd Ágnest
Példakép! Selena Gomez vesedonorja a vörös szőnyegen vállalta a műtéti hegét

Az egész világ sokkolódott szeptemberben, amikor elterjedt a sajtóban a hír: Selena Gomez életmentő szervátültetésen esett át.

1 perc stílus: a szürke összes árnyalata megér egy misét idén télen

Ha nem vagy a színek kimondott rajongója, akkor próbáld ki ezt...

4 trükk, amivel a megszokott összeállításaidat még stílusosabbá teheted

Egy-egy részletre fektetett hangsúly csodákra képes!

10 mém, amit biztosan értékelni fogsz, ha te vagy az egyetlen a családban, aki szingliként tolja végig az ünnepeket

Idén se tudsz még egy fél pasit se felmutatni? Miközben a többiek már eljegyezték egymást, babát várnak etc. etc.? Először is nem vagy egyedül, másodszor is kinek mi köze hozzá, nem igaz?

A szezon kötelező darabja! Íme, 15 példa, ami bizonyítja, hogy mennyire sokoldalú a combcsizma

Kétségeid voltak eddig a combcsizmával kapcsolatban? Többé nem lesznek!

Itt vannak a 2018-as Golden Globe jelölések – ezúttal nincs köztük magyar, de így is akad néhány meglepetés

Egy új Spielberg film és A víz érintése vezeti az Arany Glóbuszra jelölt filmek listáját, amely kattintás után olvasható. A tévésorozatok körében a Hatalmas kis hazugságok a nagy esélyes.