Igazi Jolly Joker! Jennifer Aniston elárulta, hogy melyik az a rúzs, amit Rachel Green mindig viselt a Jóbarátokban

Igazi Jolly Joker! Jennifer Aniston elárulta, hogy melyik az a rúzs, amit Rachel Green mindig viselt a Jóbarátokban
Utoljára frissült: 2017. augusztus 25. 15:53
Szerző: Zsófi

És még mindig kapható!

Bár a Jóbarátoknak sosem volt a célja, hogy diktálja a divatot, a közönséget mégis megfogta Rachel Green megjelenése. Bár természetesen nem emelkedett sosem Carrie Bradshaw-i vagy Blair Waldorf-i magasságokba, a stílusát mi is imádjuk a mai napig.

És mi más támasztaná alá jobban, hogy mégis stílusikon volt a maga idejében Rachel Green, mint azt, hogy az a bizonyos long bob frizura egy időben annyira népszerű volt a fodrászatokban, hogy egyszerűen csak úgy hívta a szakma: a Rachel. Persze ma már azt is tudjuk, hogy Jennifer Aniston ki nem állhatta ezt a fazont, és egy interjúban azt is elárulta, hogy soha, de soha többé nem vágatna magának ilyet.

Akad azonban más is, amitől eltéveszthetetlen volt Rachel megjelenése, ez pedig a rúzsa. Egy igazi selymes vörösesbarna árnyalat, ami kellően izgalmas volt ahhoz, hogy látható legyen, de nem túl hivalkodó ahhoz, hogy elnyomja a természetes szépségét.

Kép

Igazi álomárnyalat, ugye? Nos, most Jennifer elárulta, hogy pontosan melyik is volt ez a bizonyos rúzs, amit a sminkesek rendszeresen használtak az ajkaira. És tudod, mi a legjobb? Hogy ez a rúzs még mindig kapható!

Ez pedig nem más, mint a MAC Paramount árnyalata:

MAC, Paramount, 6100 Ft - szerezd be ITT!
MAC, Paramount, 6100 Ft - szerezd be ITT!

És egy rúzs többet mond ezer szónál! Kíváncsi vagy, hogy a te kedvenc árnyalatod mit üzen a világnak? Nézd meg a galériánkban!

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Mit árul el rólad a kedvenc rúzsárnyalatod?
Tovább olvasok
Mádai Vivien örülhetett

A tegnapi INSTYLE STYLE AWARD díjátadó jelöltjei között volt a műsorvezetőnő is.

BYEALEX Karl Lagerfeld hasitasiban menőzött

BYEALEX lett a 2019-ES ÉV INSTYLE STYLE AWARD kategóriájának Legstílusosabb férfija és ezt egy durva szettel ünnepelte meg.

Puskás Peti örül BYEALEX sikerének

Bár nem Puskás Peti kapta az év legstílusosabb férfijának járó INSTYLE STYLE AWARD díjat, viccesen kezelte a helyzetet.

Farkas Franciska hasvillantós ruhában csavarta el a fejünket

A gyönyörű és tehetséges színésznőből sugárzott a magabiztosság és a nőiesség a 2019-es INSTYLE STYLE AWARD gálán.

Rita Ora hasa akár egy sajtreszelő

Nm vagyunk irigy...ááá dehogy! :) Rita Ora bomba formában van és ezt meg is mutatja. Pénteki motivációs tánci-tánci következik.

Dua Lipa fura táskája nélkül nem tudok élni

Hogy sokba fog-e ez kerülni nekem? Valószínűleg nagyon! Hogy megéri-e? Biztos!

A legstílusosabb 40-es sztárok 8 aranyszabálya

A Z-generáció tagjai tényleg bármit felvehetnek, úgy is szexik és merészek lesznek. Na ugyanez nem mondható el a 40+-os nőkről...

Francia és érett? Csak tanulni tudunk ezektől a nőktől!

Hogy miért imádjuk Juilette Binoche-t vagy Vanessa Paradis-t már évtizedek óta? A francia nők stílusa egy szóval is leírható: káprázatosak.

35+ vagy? Ettől a frizurától fiatalnak és sikkesnek tűnsz

Nem kell trükköznöd, sem belehalnod a formázásba, ami alapvetően egy fontos időt spóroló tényező is.

Celebek, akik rajzfilmfigurának vagy minek néznek ki ezekben a ruhákban

Elképesztő a Twitterező közösség humorérzéke. Hihetetlen vicces dolgokkal párosították a hírességek rizikós szettjeit.

Giccs! Ennél tökéletesebb bár nem is lehetne Nick Jonas házassága

Ha csak nem élsz tökéletes, rószaszín köddel borított kapcsolatban, meglehet, hogy a páros boldogsága felkavar. Létezik, hogy két ember ennyire egymásra talál?

Megmutatjuk hogyan varázsolhatod tökéletessé a napszemüveged!

Néha előfordul, hogy rátalálunk a tökéletes napszemüvegre, ám van némi szépséghibája, például túl laza a szára, vagy éppen az orrunkra nem fekszik fel teljesen. Ezzel a pár tippel segítünk elhárítani minden felmerülő akadályt.

Hogy mi?! Ezeket a celebcsajokat lekövérezték?

Túl nyugodt napod van? Szeretnél egy kicsit idegbe jönni? Nézd végig a képekkel gazdagon illusztrált listánkat azokról, akiket lekövéreztek.

Emlékszel még Victoria Beckham frizuráira? Volt egy pár meredek!

Hatalmas gyűjtemény áll rendelkezésre Beckhamné hajviseleteiből. Van, ami kicsit necces, de a többsége olyan, ami ma is irigylésreméltó.

Nők, akik elég bátrak voltak a rövid hajhoz

Jaja, ehhez manapság már bátorság kell. Divatosak a bobok, persze, de azért egy pixie már más tészta...

Mit tégy, ha depressziós pasival élsz együtt?

Rossz hangulat, alacsony önértékelés, örömre való képtelenség? Csak nézz rá Justin Bieberre és hasonlítsd vele össze a párod.

Egész életedben rosszul kötötted be az Adidas Stan Smith-ed

Felrobbant az internet ettől a zseniális cipőfűzős videótól!

A Myspace megvan még mi? Celebégető url-ek a köbön

Szinte sajnáljuk, hogy mára alig használják a myspacet. Volt ennek a felületnek valami kezdetleges bája, amit visszasírunk.

Színészek, akiket zavar az alsónadrágjuk, ezért nem is hordják

Ez valami hobbi vagy fétis? Mindenesetre ennyire nem vagyunk kíváncsiak senkire.

A 7 legtöbbet megállított filmjelenet

Veled is van, hogy vissza kell tekerned egy filmet, vagy műsort, mert valami érdekes dolgot vettél észre?

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem