Szépség
Igaz történet: Egy botlás mentette meg a házasságom
Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent rá, mit vesztett, amikor férje, Robi kilépett közös életükből.
Nemrég jöttem rá, hogy a házasságom nincs már válságban. Egy kávézóban ültem egy barátnőmmel, és a nő egyszer csak elsírta magát. Könnyek közt bevallotta, hogy a házasságában nincsenek már érzelmek, és hogy mennyire irigyel. Ekkor ocsúdtam: milyen hosszú utat is tettünk mi meg Robival! Szegény barátnőmet tulajdonképp becsaptam. Legszívesebben ott helyben elmondtam volna neki, hogy három éve pont ilyen nyomorultul éreztem magam én is. Viszonyt kezdtem egy másik férfival, és majdnem eldobtam a házasságomat.
Huszonhat évesek voltunk, amikor összejöttünk, és bár a szeretkezéseink már akkor sem borították lángba a világot, azért jól megfértünk. Ám ahogy sorra érkeztek a gyerekek, egyre kevesebb időnk és energiánk maradt egymásra. A szeretkezés lassan az utolsó helyre csúszott el a napi teendők listáján. Mindketten felelősségteljes munkát végeztünk, és mint a legtöbb házaspárt, minket is kimerített a gyerekek folyamatos gondja. De hiába cseperedtek, kettőnk közt a helyzet nem javult, hanem romlott. Mire a legkisebb betöltötte a hármat, évente négyszer-ötször ha szeretkeztünk, akkor is sietősen, rutinból. És persze minél ritkábban talált egymásra a testünk, annál távolabbra került a lelkünk is.
OLVASD EL A TÖRTÉNET FOLYTATÁSÁT AZ EVAMAGAZIN.HU OLDALON!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Ezt tartják minden idők legszebb esküvői ruhájának - több tízezer szavazat érkezett!
Az emberek többsége szerint a hírességek esküvői ruhái közül ez a 10 darab az univerzum legszebbje. És te mit gondolsz?
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.