Szépség
Mi volt mese, és mi valóság? 8 tény a Priscilla című filmből, ami milliókat sokkolt
A Priscilla című film továbbra is megosztja a közönséget, annak ellenére is, hogy a sztori alapját egy bestseller könyv adja.
2024. február 1-én mutatták be a hazai mozikban, a Sofia Coppola által írt és rendezett Priscilla című romantikus musicalt. A Cailee Spaeny (Priscilla) és Jacob Elordi (Elvis Presley) főszereplésével készült új filmet Priscilla Presley és Sandra Harmon Elvis és én című 1985-ös könyve ihlette, ami megjelenésekor a New York Times bestsellerévé vált. A készítőknek, sőt a színészeknek sem volt könnyű dolga, és nemcsak azért, mert 2022-ben jött ki Baz Luhrmann Elvis című filmje, ami egy egészen sajátos, másik oldaláról dolgozta fel a témát, hanem azért is, mert a Rock 'n' Roll királyának egykori felesége még ma is él.
Őszintén szólva sosem könnyű úgy készíteni valakiről egy hiteles filmet, hogy annak egyik hozzátoldott részletével se sértsék meg a történet még élő szereplőt, ám úgy tűnik, hogy Sofia Coppolának sikerült megugrania a feladatot, ugyanis Priscilla Presley nemrég egy interjúban arról mesélt, hogy tetszett neki a film, sőt mi több, el is érzékenyült, amikor a rendezőnővel kettesben, egy privát vetítés keretein belül nézték meg az elkészült alkotást. A mű az 1959-es találkozásuktól egészen Elvis 1977-ben bekövetkezett hirtelen haláláig mutatja meg kapcsolatuk néhol zord, máskor pedig felemelő, boldog pillanatait. Sofia Coppola pedig mindent megtett azért, hogy a lehető legpontosabban vigyék a vászonra ezen különleges és mély szerelem történetét. Ám még így is akadt pár változás.
Hogy a Priscilla című filmben mely részek voltak igazak, és min változtattak a forgatókönyv kedvéért? Galériánkra kattintva megtudhatod!
Azt pedig, hogy miként vált szűzies tinilányból a világ legirigyeltebb nőjévé Priscilla Presley ebben a galériában követheted végig!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Ezt tartják minden idők legszebb esküvői ruhájának - több tízezer szavazat érkezett!
Az emberek többsége szerint a hírességek esküvői ruhái közül ez a 10 darab az univerzum legszebbje. És te mit gondolsz?
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.