Szépség
7 zenész, akit a saját bandájából rúgtak ki: volt, akinek a turnébuszból hajították ki cuccait
A sztárokkal kapcsolatban gyakran élhet bennünk az a kép, hogy velük az olyan hétköznapi dolgok nem történhetnek meg, mint egy felmondás vagy esetleg kirúgás. Pedig a zenetörténelemben több olyan sztorit is találtunk, amikor híres zenészeket a a saját zenekarukból társaik rúgtak ki. Hogy mi vezethetett az ilyen drasztikus döntések meghozatalához? Utánajártunk!
Csapatban dolgozni sosem egyszerű, de ha zenészek kreatív energiái találkoznak, az még több konfliktusokhoz vezethet. A képernyőn mutatott kép alapján a közönség azt gondolhatja, hogy örökké együtt fognak játszani, de egyszer csak robban a bomba, hogy a többiek döntése alapján sokszor ikonikus bandatagok esnek ki a zenekarból. De vajon milyen problémák vezethetnek ahhoz, hogy egy zenekar úgy döntsön, ideje megválni társuktól?
Amikor egy alapító tag kényszerül távozásra
Brian Jones, a Rolling Stones egyik társalapítója volt, de az 1960-as évek végére egyre inkább megromlott a viszony közte és társai, Mick Jagger és Keith Richards között. Sőt, Jones-nak a banda menedzsmentjével is problémái adódtak, melynek hátterében drog- és alkoholproblémái húzódtak meg. Az elválásra végül 1969 júniusában került sor, és a történet tragikusan végződött, hiszen a gitáros-vokalistát egy hónappal később meggyilkolták. Ezzel örökre beírta magát a 27-esek klubjába.
Az „Ötödik Beatle”
John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr neve örökre összefonódott a Beatles zenekarral, de azt talán kevesen tudják, hogy a kezdetekben egy ötödik tag is fontos szerepet játszott a banda életében. Pete Best 1960-ban dobosként csatlakozott hozzájuk, és bár egészen népszerű volt a rajongók körében, mégis távoznia kellett. George Martin, a banda zenei producere ugyanis úgy gondolta, hogy nem elég tehetséges, ezért Bestet 1962-ben kirúgták, és Ringo Starr lépett a helyébe.
Brian Jones és Pete Best azonban nem az egyetlenek a sorban, akiket kirúgtak a saját bandájukból. Ha kíváncsi vagy a többiekre, nézd végig a galériánkat!
Az Éva magazin írása.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ezt imádni fogod! Katie Holmes már viseli a következő időszak legnagyobb trendszínét
A színek terén is fő a változatosság!
4 most kedvezményes parfüm, amiért a híres nők is rajonganak
A hírességek kedvenc parfümjeit most tényleg szuper áron szerezheted be!
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?
Már most hasít Horvátország turizmusa - Sikeres kezdés és fenntartható jövőkép
Horvátország turizmusa a tervezett 2024-es fejlesztések és az eddigi eredmények alapján ígéretes kezdést mutat. Az első négy hónapban jelentős növekedést ért el az érkezések, vendégéjszakák és a szállodai éjszakák terén.