Szépség
7 filmes szerelmespár, aki közt a képernyőn csak úgy forrt a levegő, de való életben ki nem állhatják egymást
Ezeket a filmes szerelmespárokat sose tudnánk elfelejteni!
A filmtörténet során számos olyan szerelmespárt láthattunk már, akik közt a kémia olyannyira jól alakult, hogy képesek voltak eltörölni az álom és realitás közötti határvonalakat, mi pedig könnyűszerrel elhittük azt, hogy a kamerák előtt eljátszott pillanatokat igazából valós érzelmek táplálták. Viszont az igazság ennél sokkal illúziórombolóbb!
A színészeket sokszor egy romantikus film is komolyabb kihívás elé állítja, főleg akkor, ha a készítők által választott partnerben nincs meg az a bizonyos plusz, ami esetleg könnyíthetne egy kicsit a színfalak közé teremtett kémia hitelességén. Ám sajnos a munka az munka, így sok esetben a sztárok rátermettségén és tehetségén múlik az, hogy a kulisszák mögött zajló ellentétekből egy csipetnyi se kerüljön ki a filmvászonra. Ennek fényében pedig talán nem meglepő, hogy az ikonikus filmes szerelmespárok között is akadnak olyan példák, ahol a színészek igazából ki nem állhatták egymást, ugyanakkor a rájuk osztott szerep kedvéért profi módon tudták hozni a "visszavonhatatlanul beléd estem" hatást.
Kattints tovább és mutatunk is 7 olyan szerelmespárt, akik nagyon jól elhitették velünk azt, hogy bolondulnak egymásért, pedig igazából a hátuk közepére sem kívánták a másikat!
És van olyan is, hogy egy casting annyira jól sikerül, hogy a sztárok végül egy boldog szerelem reményével távoznak a forgatásról!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Ezt tartják minden idők legszebb esküvői ruhájának - több tízezer szavazat érkezett!
Az emberek többsége szerint a hírességek esküvői ruhái közül ez a 10 darab az univerzum legszebbje. És te mit gondolsz?
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.