Szépség
5 „fájdalmas” dolog, ami megtörténik a testeddel, miután elmúltál 25 éves
Egy bizonyos kor felett ezekkel számolni kell.
Mire 25 éves lesz az ember, nagyjából megismeri a teste működését, milyen tüneteket produkál, ha túlterheli magát vagy épp mire van szüksége egy fárasztó hét után. Vannak azonban bizonyos mérföldkövek az öregedésben, ami olyan változásokkal jár, amire nem biztos, hogy fel vagy készülve. 25 év felett az alábbi „fájdalmas” dolgokkal kell számolnod:
Lelassul az anyagcseréd
Persze mindig vannak kivételek, de a legtöbb ember bizony megérzi, hogy 25 felett már nem úgy működik az anyagcseréje, mint előtte. És ez azt jelenti, hogy míg 18 évesen szinte azt ehettél, amit csak megkívántál, nem látszódott meg rajtad, most viszont nagyobb erőfeszítésre van szükséged ahhoz, hogy megtartsd az alakodat.
„Ez részben a hormonális változásoknak köszönhető, részbe pedig annak, hogy az életkor előrehaladtával izomtömeget veszítünk”
– mondta Ariane Resnick táplálkozási szakértő a Popsugar magazinnak. A szakértő azt javasolja, hogy vizsgált meg az élelmiszereket, amiket eszel, csökkentsd a feldolgozott ételek listáját és növeld a teljes értékű kaják mennyiségét. Na és persze sport sem elhanyagolható szempont!
A folytatást a galériában találod!
A JOY magazin írása.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!
9 film, ami ragyogást hoz az életedbe
Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.