4 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2022 nyarán - Mutatjuk, mik jönnek helyettük!

4 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2022 nyarán - Mutatjuk, mik jönnek helyettük!
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Szerencsére ruhatrendek terén is bővül az idei repertoár, azaz hogy egészen pontosak legyünk: egy kicsit átalakul!

A nyári ruhák esetében pont az a jó, hogy a divatmogulok mindig éppen annyi változást visznek véghez egy-egy fazon kapcsán, ami még kisebb erőfeszítést sem igényel, így pedig szinte játszi könnyedséggel suhan is be a szezonális ötleteink közé.

Persze meg kell hagyni, hogy túlontúl nehéz dolguk sincsen, hiszen annyira egyszerűen és gyorsan tervezhető velük az élet, hogy elég csak egy kényelmes cipellőt és pár látványos kiegészítőt melléjük pakolnod, és meg is vagy. Ezen pozitív tulajdonságokban pedig az idei nyárra tervezett ruhatrendek is simán bővelkednek, így neked nem is lesz más dolgod, csak beszerezni azokat a neked tetsző, újhullámos kiadásokat, melyekben simán eltudod képzelni az elkövetkezendő hónapokat!

Következzen tehát 4 ruhafazon, amivel tuti sikered lesz ebben a szezonban!

Galéria / 8 kép

4 ruhatrend, ami jön és 4, ami megy idén nyáron

Megnézem a galériát

És ha már szóba jöttek a kiegészítők, ezt láttad már?

Galéria / 8 kép

4 kiegészítőtrend, ami jön és 4, ami megy idén nyáron

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon

Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!

Kép
Életmód

A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt

A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!

Kép
Stílus

Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!

Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!

Kép
Életmód

4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben

Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?

Kép
Életmód

Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei

Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!

Kép
Életmód

14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló

Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.