24 nagyszerű színész, akik nem nyertek Oscart

Johnny Depp
Forrás: Leon Neal / Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Fogadjunk, hogy a feléről úgy gondoltad, nem is egy szobrocskája van már a nappali vitrinjében.

Az első Oscar-díjátadót 1929-ben tartották, azóta pedig ez az egyik legrangosabb, de mindenképpen a legnagyobb érdeklődés övezte filmes elismerés. Idén immár kilencvenhatodik alkalommal ítélik oda az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szobrocskáit. Az idei, 96. gála jelöltjeit éppen ma hirdetik ki.

Persze nincs olyan szubjektív alapon kiosztott díj a világon, amelyet ne öveznének viták: ki érdemelte meg, ki kevésbé, kinek kellett volna kapnia és kinek nem. Teljes egyetértés soha nem lesz, az viszont biztos, hogy nagyon sok olyan színész, színésznő, rendező, zeneszerző, de igazából bármilyen szinten a filmekhez kötődő szakember van, akiről azt hinnénk, biztosan megkapta már legalább egyszer az Oscart – de mégsem. Volt, hogy simán csak mást láttak jobbnak, előfordult, hogy valaki olyan műfajban brillírozott, amivel nem nagyon lehet nyerni. Esetleg nyert is, csak nem színészként!

Ha már 2024 van, galériánkban 24 ilyen sztárt gyűjtöttünk össze:

Galéria / 24 kép

24 színész, aki még nem nyert Oscart

Megnézem a galériát

Az InStyle Men írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején

Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.

Kép
Életmód

Hihetetlen, de igaz! 3 gyümölcs, ami segít eltűntetni a hasi zsírpárnákat

Ezek a gyümölcsök nemcsak finomak, hanem szuper hatással vannak az egyik legkritikusabb pontunkra is.

Kép
Sztárok

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Sztárok

Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek

Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!

Kép
Sztárok

Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ

A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.

Kép
Stílus

Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben

Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!