Szépség
10 sztárpár, akik egy forgatásnak köszönhetik szerelmüket
Házi nyúlra nem lövünk, tartja a mondás, vagyis munkatárssal soha nem szabad szerelembe esni, mert csakis bajjal jár. Legalábbis sokak szerint, mégis vannak olyan szerencsések, akik egy forgatás alatt találták meg az igazit.
Sokszor a képernyőn is látszik, hogy mennyire izzik a levegő a karakterek között. Ám előfordul az is, hogy mindez nem csak a színészi tehetségüknek köszönhető. Tulajdonképpen ez nem meglepő, hiszen a hónapokig, olykor az évekig tartó közös munka és az együtt megélt pillanatok egészen közel hozzák egymáshoz az előadókat. Akadnak szép számmal olyan hollywoodi hírességek, aki egy forgatáson estek szerelembe és találták meg párjukat, akikkel aztán össze is kötötték az életüket. Bár az életben nincsen tökéletes forgatókönyv, így voltak olyan esetek is, amikor a kezdeti nagy szerelem ellenére mégsem sikerült hosszú távra elköteleződni.
Megmutatjuk, hogy kik azok, akik a közös forgatás nélkül lehet, hogy soha nem is találkoztak volna. Néhányan közülük a mai napig együtt vannak, néhányuk kapcsolata pedig nem sokkal később romba dőlt.
És ezt láttad már?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!